Megosztva
Két együttes kapta idén a Tánc Fesztiválja fődíját Veszprémben
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Tünet Együttes kapta megosztva a Veszprémben 15. alkalommal megrendezett Tánc Fesztiválja fődíját.
2012.05.27 11:17MTIAz öt napon át tartó versenyen tizenkét együttes, közöttük egy határon túli társulat produkcióit láthatta a közönség, és a szakmai zsűri.
A kortárs magyar táncművészet képviselőinek legjelentősebb versenyén a Figura Stúdió Színház ARANY-LÉGY című produkcióért, míg a Tünet Együttes az Alibi című előadásért kapta megosztva a legjobbnak járó elismerést; 100-100 ezer forintot vehettek át. A Koreográfia-díjat és az ezzel járó 50 ezer forintos jutalmat a zsűri Maday Tímeának ítélte az ArTeRrOr című munkájáért.
Előadói díjat kapott Jónás Zsuzsa a Faun című előadásban nyújtott alakításáért, és Fülöp Tímea Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásban nyújtott teljesítményéért.
A Közönség díját a Bozsik Yvette Társulat vehette át Az Ezeregyéjszaka virágai című előadásért. A Tánc fesztiválja különdíját Ladányi Andrea azonos című előadása kapta.
A zsűri elnöke, Szakály György Kossuth-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora a fesztivál zárásaként azt hangsúlyozta, hogy a zsűri a sok kiváló előadás közül gyorsan kiválasztotta a legjobbakat, és a program betekintést nyújtott az ország kortárs táncművészetébe. Hozzátette: a művészeti seregszemle sok tehetséges fiatalnak biztosít lehetőséget a bemutatkozásra, s közöttük idén már határon túli együttes is részt vett a versenyen.
A zsűri tagja volt Kutszegi Csaba táncművész, szakíró, és Artner Szilvia kritikus, szakújságíró.
A tizenötödik alkalommal megtartott seregszemle során négy veszprémi helyszínen - a Petőfi Színházban, a Latinovits-Bujtor Játékszínben, a Városi Művelődési Központban és a Dubniczay-palotában - zajlott a versenyprogram.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


