Visszatért Zürichbe a festmény
Előkerült minden idők egyik legnagyobb műkincslopásának utolsó darabja
A város ügyészsége közölte: visszatért Zürichbe azon négy festmény egyike, amelyeket négy éve minden idők egyik legnagyobb műkincslopása során tulajdonítottak el fegyveresek. Hozzátette: immár mind a négy műalkotást visszaszerezték a tettesektől.
2012.04.27 12:59MTIEdgar Degas francia festő Lepic gróf lányaival című alkotását már hónapokkal ezelőtt visszajuttatták a tulajdonos Bührle alapítványhoz, azonban az utolsó, akkor még eltűntnek számító festmény felkutatására folyó nyomozás érdekében csak most hozták nyilvánosságra az információt.
A szóban forgó másik festményt, Paul Cézanne Vörös mellényes fiú című - 110 millió dollár értékű - képét két héttel ezelőtt foglalták le Szerbiában, a bűncselekménnyel kapcsolatban négy szerb férfit vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A kép vászna a rablás során kiszakadt, de a sérülés remélhetőleg kijavítható - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Zürichben Lukas Gloor szakértő.
A 2008-as zürichi rablás során három álarcos fegyveres négy képet rabolt el, ezek közül kettőt, Claude Monet Pipacsok Vétheuilnél és Vincent van Gogh Virágzó gesztenyefa című műveit már korábban megtalálták. A négy mű összértéke mintegy 169 millió dollár. A szerb hatóságok arról számoltak be, hogy az elkövetők mindössze 3,5 millió euróért akarták értékesíteni a képeket.
Tavaly októberben Pablo Picasso világhírű spanyol festő évekkel ezelőtt ellopott két olajfestménye került elő Belgrádban. A két alkotást, a Lófej és a Pohár korsóval című festményt ugyancsak 2008-ban lopták el egy Zürich közeli kisvárosban, Pfaffikonban rendezett kiállításról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


