Tompa Mihály verseny, országos döntő
Kezdődik a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális rendezvénye
Csütörtökön kezdődik és szombatig tart Rimaszombatban a felvidéki magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Döntőjének 21. évada.
2012.04.25 11:44MTIA verseny a Csemadok, a Pozsonyi Magyar Intézet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Gömör-Kishonti Népművelési Központ közösen szervezésében zajlik. Az idén is - mint már hagyományosan - hét kategóriában hirdették meg a versenyt. A helyi, körzeti és országos elődöntőket követően a rimaszombati városi művelődési központban lépnek a közönség és szakmai zsűri elé a vers- és prózamondók, a megzenésített versek előadói, valamint a lírai kisszínpadok.
Povinszky Elvira, a Csemadok rimaszombati területi választmányának titkára az MTI-nek elmondta: mintegy 220 versenyző méretteti meg magát a különböző kategóriákban, a versenybe szinte minden magyar iskola bekapcsolódott. "Igazi tömegmozgalom" az, ami a döntőt megelőzi - mondta a titkár, aki úgy tudja, hogy a verseny Kárpát-medencei viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik.
A verseny kategóriák szerinti döntői pénteken és szombaton zajlanak, az eredményhirdetés és a díjkiosztó gálaműsor szombaton este 19 órától veszi kezdetét, és a verseny idején sok kísérőrendezvényre is sor kerül.
A háromnapos rendezvényt csütörtök délután 14 órától a Gömöri Fotóklub kiállításának megnyitója vezeti fel a rimaszombati Három Rózsa kávézóban. Ezt követően Tompa Mihály köztéri szobrának megkoszorúzására kerül sor, a nyitóműsor pedig este fél héttől veszi kezdetét a rimaszombati művelődési központban. Itt kerül sor a Kulcsár Tibor-díjak kiosztására, majd Gömörország címmel verses, zenés összeállítással folytatódik a program: Hizsnyai Zoltán, Szászi Zoltán, Tőzsér Árpád költők és a Fonó zenekar előadásában.
Péntek este fél nyolctól a budapesti Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színháznak A webáruház című előadását láthatják az érdeklődők, szombaton délután pedig a felvidéki Csavar Színház előadásában az Embeeer!!! című népmese tekinthető meg. Ezt követően a verseny részvevői Hanvára látogathatnak, ahol Nagy Ákos Róbert esperes Tompa Mihályról tart előadást születése 195. évfordulója alkalmából a helyi református templomban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


