Hosszú, súlyos betegség után érte a halál
Elhunyt Polónyi Gyöngyi színművész
A MASZK Országos Színészegyesület és a Színházi Dolgozók Szakszervezete közölte: elhunyt Polónyi Gyöngyi színész, több magyar film főszereplője, a Thália Színház egykori tagja.
2012.04.24 16:30MTIA színészt, aki hosszú, súlyos betegség után még április 16-án hunyt el, május 10-én 10.30-kor búcsúztatják a Rákoskeresztúri új köztemetőben.
Polónyi Gyöngyi 1942. április 13-én született Budapesten. A színművészetin az 1964-ben végzett osztályba járt, amelyben a színésznőjelöltek rögtön sztárok lettek. A főszereplő Polónyi Gyöngyi, valamint Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri az Esős vasárnap című filmben tűntek fel, a film azóta is gyakran látható.
Egyszerre indult a négy színésznő pályája, Polónyi Gyöngyi azonban mintegy két évtizede eltűnt a magyar színpadokról és másfajta szolgálatnak szentelte életét: az egyik pesti kórházban végzett jószolgálatot beteg, idős, elhagyott emberek mellett.
Polónyi Gyöngyi negyedikes gimnazistaként filmfőszerepet kapott, pályája elején sokat foglalkoztatta a film és a televízió. A Fűre lépni szabad és az Esős vasárnap mellett szerepelt A kőszívű ember fiai, valamint a Napló szerelmeimnek című filmben is.
A színésznő a diplomázása után egy évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1965-tól a Thália Színház tagja volt. Már főiskolásként több szerepet játszott a Thália Színházban, néhány év alatt főszerepek sorát alakította, játszott erős tartású drámai nőalakokat, később inkább kisebb karakterszerepekben volt látható.
Szerepei között megtalálható Reich Kató (Fejes Endre: Rozsdatemető), Irina (Csehov: Három nővér), Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő), Maria (Hemingway: Akiért a harang szól), Melinda (Katona József: Bánk bán), Fehérvállú (Szép asszonyok egy gazdag házban), Anna (Wojtyla: Az aranyműves boltja). Polónyi Gyöngyi utoljára a Thália Színházban játszott, amelynek csaknem három évtizedig a tagja volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


