"Be van tiltva - olvassad othon!"
Rushdie-tól olvastak fel - kiebrudalták az írókat
Távozásra szólítottak fel a dzsaipúri irodalmi fesztiválon négy írót, akik a rendezvényen Salman Rushdie indiai származású brit szerző Indiában betiltott művéből olvastak fel részleteket.
2012.01.23 19:13MTIHari Kunzru, Amitava Kumar, Dzsít Thajíl és Rucsír Dzsosi a konzervatív muszlimok körében rendkívül népszerűtlen Sátáni versek című, istenkáromlónak tartott regényből idézett a fesztivál nyitónapján, amit a hatóságok provokációnak fogtak fel.
A felolvasással az indiai írók a szólásszabadság veszélybe kerülése és az erősödő cenzúra ellen kívántak tiltakozni, illetve arra a fejleményre reagáltak, hogy a brit író kénytelen volt lemondani dzsaipúri útját a muszlimok részéről őt ért fenyegetések miatt.
A fesztiválszervezők ügyvédei az őrizetbe vétel elkerülése érdekében a helyszín azonnali elhagyását javasolták a négy írónak, akik ezt meg is tették. Egyikőjük, Kunzru saját honlapján később úgy értékelte a történteket: tisztában voltak vele, hogy provokatív az, amit csinálnak, de azt nem gondolják, hogy törvénytelenül jártak volna el.
Salman Rushdie még múlt pénteken közölte: nem vesz részt az irodalmi eseményen, mivel a radzsasztáni hatóságok arra figyelmeztették, hogy orvlövészek vadászhatnak rá, ha Dzsaipúrba megy.
A rendőrség ezenkívül muszlim csoportok tiltakozását vetítette előre arra az esetre, ha Rushdie megérkezne, s az állam vezetésében kétely merült fel azt illetően, hogy képes lesz-e szavatolni a brit író biztonságát. Az indiai sajtó eközben arról cikkezett, hogy a Rushdie életét fenyegető támadást a helyi rendőrség találta ki, így akarván távol tartani az írót a fesztiváltól - írta a The New York Times című amerikai napilap. Rushdie a média felvetéseire reagálva egy twitteres bejegyzésében azt írta: megvizsgálta az ügyet, és úgy gondolja, tényleg hazudtak neki.
"Mélységesen sértve érzem magam, és nagyon dühös vagyok" - jegyezte meg. Ruhollah Khomeini iráni legfelsőbb vezető a nyolcvanas évek végén Rushdie meggyilkolására szólított fel a Sátáni versek miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


