A borzalom keresett
Látogatói rekordot ért el az auschwitzi múzeum
Több mint 1,4 millióan érkeztek tavaly az egész világról, hogy megtekintsék az egykori német megsemmisítő tábort a lengyel kisváros mellett.
2012.01.07 20:11MTIA múzeum adatai szerint 2011-ben elsősorban Lengyelországból érkeztek látogatók, de nagy számban képviseltette magát Nagy-Britannia, Olaszország, Izrael, Németország, Franciaország és az Egyesült Államok.
Különösen örvendetes a fiatalok magas száma a 65 évvel ezelőtt alapított múzeumban - mondta el Pawel Sawicki, az emlékhely szóvivője. Az elmúlt évben a korábbinál 150 ezerrel több, mintegy egymillió fiatal látogatott el Auschwitzba.
"Ezen a helyen omlott össze az európai civilizáció. Auschwitz az egész világon az európai zsidók ellen a második világháborúban elkövetett náci tömegmészárlás jelképe. A fiatalok számára az emlékezés helyének felkeresése nemcsak a történelemre, hanem az emlékezésből táplálkozó felelősségre tanít" - mondta el Piotr Cywinski, a múzeum igazgatója.
Auschwitz-Birkenau a legnagyobb náci megsemmisítő tábor volt, több mint 1,1 millió embert öltek ott meg, többségük a Németország által megszállt országokból elhurcolt zsidó volt.
Kapcsolódó írások:
- Szélsőségesnek nyilváníttatták volna a Krisnások legszentebb szövegét
- Kis Hitlerezés: "demokratikus nemzeti ellenállást" szítana a DK
- Képek: Felrobbantották a berlini konferenciaközpontot
- Hitleri örökség - Németország összeállt a nácik ellen
- Emlékművet kapott Hitler merénylője
- Szervusz, Hitler: 2016-tól jöhet a legmocskabb bestseller
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


