Hitler Mein Kampfja mellett a helye?
Szélsőségesnek nyilváníttatták volna a Krisnások legszentebb szövegét
Az oroszországi Tomszkban működő kerületi bíróság szerdán elutasította a helyi ügyészségnek azt a kérését, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a Krista-tudatú hívők számára legszentebb vallási szöveget.
2011.12.28 16:21MTIAz ügyészség szerint a Bhagavat-gitá a maga valóságában című műben - amely tartalmazza egyrészt a Bhagavat-gitát, a hindu vallás legszentebb könyvét, másrészt a Krisna-tudatúak mozgalmát megalapító Csaran Bhaktivédanta Szvámi Prabhupáda ahhoz írt kommentárjait - felfedezhetőek a vallási gyűlölet szításának, illetve egyes emberek faj, nemzetiség, nyelv, származás és valláshoz való viszony miatti hátrányos megkülönböztetésének a jelei. Ezért az ügyészség azt kérte, hogy a bíróság helyezze a Bhagavat-gitá a maga valóságában a Szélsőséges Alkotások Szövetségi Listájára, amely több mint ezer betiltott szöveget tartalmaz, köztük Adolf Hitler Mein Kampfját, valamint a Jehova Tanúi és a scientológiai mozgalmak által terjesztett szövegeket.
A bíróság mérlegelte a bekért szakértői véleményeket, s bár a három felkért szakértő közül kettő részben igazat adott az ügyészségnek, nem rendelt el további vizsgálatot, hanem elutasította a keresetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


