Tüntetett
Bíróság elé állították a volt iráni elnök lányát
A volt elnök öt gyermeke közül elfogatóparancs van érvényben az egyik fiú, Mehdi Hasemi ellen is.
2011.12.25 09:46MTI"Az iszlám köztársaság rendszere elleni propaganda" kifejtésének vádjával Teheránban bíróság elé állították Fajeza Rafszandzsánit, Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök lányát - közölte az ismert nőjogi aktivista ügyvédje.
Fajeza Rafszandzsánit többször őrizetbe vették, miután részt vett olyan ellenzéki tüntetéseken, amelyeken a 2009-ben tartott vitatott elnökválasztást támadták. A választás eredményeként Mahmúd Ahmedinezsád megőrizte az elnöki posztot.
Ahmadinezsád újraválasztása hatalmas méretű tiltakozási hullámot váltott ki Iránban. A hatóságok több ezer embert őrizetbe vettek, sokakat bíróság elé állítottak a zavargásokban való részvétel miatt, és halálos ítéletek is születtek.
A szombaton tartott tárgyaláson felolvasták a vádiratot, Fajeza Rafszandzsáni és ügyvédje pedig kifejtette álláspontját. Az ügyvéd három napon belül írásban is benyújtja védőbeszédét, és a bíróság ezután hoz ítéletet.
Ali Akbar Hasemi Rafszandzsánit, aki 1989 és 1997 között töltötte be az államfői tisztséget, rendszeresen bírálják a konzervatívok. Azt vetik a szemére, hogy nem ítélte el az ellenzék vezetőit, az elnökválasztáson alulmaradt Mir Hoszein Muszavi volt kormányfőt és Mehdi Karubi volt parlamenti elnököt.
Rafszandzsáni, aki 2005-ben maga is alulmaradt az elnökválasztáson Ahmadinezsáddal szemben, közvetve Muszavit támogatta a 2009-es választáson.
A volt elnök öt gyermeke közül elfogatóparancs van érvényben az egyik fiú, Mehdi Hasemi ellen. A konzervatívok azzal vádolják Mehdi Hasemit, hogy tiltakozásra buzdított a 2009-es elnökválasztás után. Mehdi Hasemi a választás után elhagyta hazáját, és Nagy-Britanniában telepedett le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


