"Az emberek szeretnek együtt sírni a sötétben"
Folytatódik a horror: készül a Parajelenségek negyedik része
Negyedik rész is készül idén a Parajelenségek című horrorsorozathoz.
2012.01.04 11:50MTIA Variety online kiadása szerint az előző három epizód összesen 518 millió dollárt (136 milliárd forintot) hozott a stúdió konyhájára.
A sikertörténet 2007-ben kezdődött, amikor a mindössze 15 ezer dollárból forgatott Parajelenségek meghódította a mozikat, és a stúdió végül világszerte közel 200 millió dolláros jegyeladással zárta forgalmazását. A sztori Újabb parajelenségek címmel 2010-ben folytatódott, és a hárommillió dolláros költségvetés ismét busásan megtérült a csaknem 180 millió dolláros globális bevétellel.
A Parajelenségek 3. tavaly októberben került az észak-amerikai mozikba, és már premierhétvégéjén a kasszasikerlista élére lendült. Bár ez az epizód tulajdonképpen a korábbi részek előzményfilmjeként készült, a két szereplő gyermekkorát idézte fel, már bemutatása első három napján 54 millió dollárért fogytak rá a jegyek az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban.
Don Harris, a Paramount illetékese akkor azzal magyarázta a jelenséget, hogy a közönség végső soron azért jár a moziba, mert együtt akar nevetni és félni a többiekkel. "Az emberek szeretnek együtt sírni a sötétben, ahol senki sem látja őket" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


