Részlegesen már akadálymentesítették a múzeumot
Elsüllyedt hajók kincsei az iparművészetiben
Bácsi Magda magángyűjtő tárgyait, kínai és Zsolnay-porcelánokat is bemutat a péntektől látható Elsüllyedt hajók kincsei című kiállítás a részlegesen akadálymentesített Iparművészeti Múzeumban Budapesten.
2011.12.20 19:41MTIA 2012. január 15-ig látható tárlat gerincét a tengerből előkerült kínai kerámiák adják, a műtárgyak a 10. századtól kezdve egészen a 19. század elejéig mutatják be a kínai kerámiaművesség főbb korszakait - ismertette Fajcsák Györgyi kurátor a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón kedden Budapesten. A műtárgyak egyebek mellett a Belitung, a Göteborg, a Nanking, a Santa Cruz és a Diana hajók rakományából származnak, a legtöbb elsüllyedt hajót a mai Vietnám, Indonézia, Malajzia vagy a Fülöp-szigetek partjainál érte szerencsétlenség.
Az érdeklődők emellett megtekinthetik a szárazföldi ásatások révén felszínre hozott kínai régészeti kerámiákat is, melyek a gyűjtemény időhatárait egészen a neolitikumig nyújtják. A legkorábbi kiállított edény az időszámításunk előtti III. évezredből való, míg a sírfigurák időszámításunk szerint a 4-8. században készültek. A kiállításon fontos helyet elfoglaló, Európába érkező kínai exportporcelánok legnevezetesebb darabjai Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király (1670–1733) gyűjteményéből valók.
A tárlaton látható közel 200 darab alkotás több mint 5 ezer évet ölel fel. A legkésőbbi tárgyegyüttes 2007-ben készült a kínai porcelánkészítés fellegvárában, Csingtecsenben (Jingdezhen): az alkotás az 1745-ben, Göteborg partjainál elsüllyedt teherhajó rakományát idézi fel korhű tányérmásolatok és egy mai használatra szánt bögre segítségével.
A felajánlott gyűjtemény leendő otthonaként a múzeum "dedikált termet" fog létrehozni, azaz olyan névvel ellátott teret, mely egy gyűjtő kollekcióját tartalmazza - hangsúlyozta Takács Imre főigazgató, hozzátéve: Bácsi Magda a műkincsek felajánlásával nagy 19. századi elődeihez csatlakozott. "A jó ízléssel és nagy szenvedéllyel összegyűjtött kollekció még értékesebbé válik azáltal, ha tulajdonosa megosztja másokkal, honfitársaival, az emberiséggel".
Siklós Péter főigazgató-helyettes elmondta, hogy a 28,8 millió forint összértékű, EU-forrásból lebonyolított akadálymentesítési projekt munkálatai során a Hőgyes Endre utca felől bejáratot alakítottak ki a mozgássérült látogatók számára két parkolóhellyel. A kerekesszékek szállítására alkalmassá tett teherlift segítségével innen válik lehetővé a kiállítóterek és egyéb kiszolgáló helyiségek megközelítése, ezen felül az első emeleten akadálymentes illemhelyet is kialakítottak. A lépcsőházban korlátrendszert alakítottak ki.
A vakokat és gyengénlátókat többek között tapintható térkép, a padlóra ragasztott vezetőcsíkok, továbbá kontrasztos és Braille-írásos feliratok segítik, míg a nagyothallók számára indukciós hurkok segítségével válnak könnyebben hozzáférhetővé a szükséges információk a kiállítóterekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


