Tarlós döntött
Bereményi Géza lesz a Thália és a Mikroszkóp igazgatója
Tarlós István megerősítette hétfőn egy rádióinterjúban, hogy Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára.
2011.12.19 08:49MTI"Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója" - fogalmazott a budapesti főpolgármester egy kérdésre válaszolva az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Főpolgármesteri Hivatal december 8-án jelentette be, hogy a szakmai bizottság Bereményi pályázatát támogatta, és "várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére".
Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező Kálomista Gáborral, Herczeg Tamással és Csécsi Tamással együtt pályázott a két színház közös vezetésére.
A Bereményi-féle csapaton kívül Harsányi Gábor színész - Dózsa Lászlóval közösen - és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06