Zárt körben mutatta be Nolan
Hét perc az új Batman-filmből
Christopher Nolan hét percnyi előzetest mutatott be a egy csütörtöki zárt körű Los Angeles-i vetítésen A sötét lovag - Felemelkedés című legújabb Batman-filmjéből.
2011.12.09 19:37MTIA brit rendező személyesen is megjelent a szokatlan bemutatón, amelyen mint elmagyarázta, tulajdonképpen a film prológusát láthatták a szerencsések. Ráadásként végül azokat a jeleneteket is lepergette, amelyek végül kikerültek a produkcióból.
Nolan hangsúlyozta, hogy mennyire szereti az IMAX-technikát. Mint mondta: annak ellenére, hogy még az ő születése előtt fejlesztették ki, messze a legjobb képalkotási formának tartja.
Semmit sem árult el a film cselekményéből, de arra bíztatta a megjelenteket, hogy feltétlenül IMAX-vetítésen nézzék meg a produkciót, ha majd a nyáron a mozikba kerül.
"Alighogy elkezdtem a vágást, úgyhogy ne kérdezzenek a befejezésről" - viccelődött a rendező.
A filmet gyártó Warner Bros. arra kérte a meghívott újságírókat, hogy ne osszák meg a látottakat közönségükkel. Így csupán annyit tudni, hogy a film bevezetőjének zöme egy repülőgépen játszódik, és számos kitűnő minőségű különleges - nem számítógépes - effektust tartalmaz.
A részlet az ismertetések szerint arra enged következtetni, hogy Nolan ott folytatta a sztorit, ahol az előző befejeződött, Gotham kerületi ügyészének, Harvey Dentnek a temetésén, és Tom Hardy is rendkívül hatásosan mutatkozik be a film főgonoszának, Bane-nek a szerepében. A prológban természetesen Batman is feltűnik néhány rövid vágás erejéig, az új Macskanő is látható, akit Anne Hathaway játszik, valamint John Blake hekus Joseph Gordon-Lewitt alakításában.
A magyar mozikban 2012. július 19-én lesz A sötét lovag - Felemelkedés premierje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


