Árverésre kerül a korai mű
Eladó egy dedikált Walt Disney-rajz
Eredeti, aláírt korai Walt Disney-rajz kerül kalapács alá a héten Renóban.
2011.11.28 15:25MTIA fekete kalapot viselő, szivarozó férfit ábrázoló rajz a kedden az Atlantis Casino Resortban kezdődő kétnapos árverésen szerepel 1400 kikiáltási tétel között.
A Fill Up My Can című illusztrációt előzetesen 35-50 ezer dollár (8-11 millió forint) értékűre taksálták a szakértők, aki szerint a rajz 1920 körül születhetett, még Miki egér 1928-as bemutatkozása előtt.
A munka egykor Ruth Disney, Disney nővérének tulajdonában volt.
Az aukciót szervező Fred Holabird elmondta: az eredeti és szignált Disney-rajzok nagyon ritkák, a most árverésre kerülő darab pedig ráadásul nemcsak a legkorábbi ismert rajzok közé tartozik, de az is előfordulhat, hogy az a legkorábbi.
Kapcsolódó írások:
- Jankovics és a megérdemelt siker - nagyot robbant Az Ember Tragédiája
- Kiszívták a nézők vérét a filmtörténet legnyeglébb vámpírjai
- A mikroorganizmusok nem turistának mennek Lascaux-ba
- Fénylik a teste, megéli a saját korát - interjú Lovasi Andrással
- 40 éve halt meg Kerouac - most jelenik meg az új regénye
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06