Nem érdemes parkolni
Na tessék: Olaszországban is lopják a bicikliket
Egyre több olasz ül autó helyett kerékpárra, és ezzel együtt nő a biciklilopások száma: tíz leparkolt kerékpárból kettő tűnik el.
2011.11.23 09:15MTIA dráguló benzinár miatt kerékpároznak az olaszok - magyarázta a sajtó az itáliai közlekedési szokásokban bekövetkezett változást. Az újságok utaltak a Vittorio De Sica rendezte Biciklitolvajok (1948) című filmre, amely példázza, hogy a második világháborút követő években számított áhított vagyontárgynak a kétkerekű jármű.
Az olasz fővárosban most naponta huszonöt kerékpárnak veszik nyoma. Még több biciklilopás történik a területileg kisebb, de kerékpárútban gazdagabb észak-olasz városokban, Bolognában, Padovában és Reggio Emiliában a Bicisicura online kerékpáros honlap adatai szerint. A Bicisicura segítségként internetes kerékpár-nyilvántartást indított.
Úgy viszik a tolvajok a biciklit, mint ahogy a hetvenes-nyolcvanas években az autórádiót lopták - jegyezte meg az Il Messaggero.
A római napilap felmérése szerint a kerékpár-tulajdonosok ritkán jelentik be a lopást, mivel azt gondolják, hogy a járművet úgyis nehéz megtalálni és azonosítani. A biciklitolvajok pedig gyorsan piacra dobják a lopott kétkerekűt, amelyet már interneten is értékesítenek.
Az olasz fővárosban a biciklitolvajok atyjának Nonno furto (Tolvaj apó) számít: a 74 éves Francesco Camerierét egy hónap alatt ötször kapták rajta, amint elkötött egy kétkerekűt. "Sokan drága, mutatós kerékpárt vásárolnak anélkül, hogy láncra és lakatra ugyanannyit költenének" - magyarázta az idős férfi, hogy miért van a tolvajoknak könnyű dolguk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


