Megkezdte kormányalakítási tárgyalásait
Olaszország: Monti belecsapott a közepébe
A kijelölt olasz miniszterelnök, Mario Monti hétfőn megkezdte kormányalakítási tárgyalásait.
2011.11.14 16:41MTIAz óvatossága miatt időnként "bíboros" néven is emlegetett 68 éves politikusnak két nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy főleg szakértőkből álló, úgynevezett technokrata kabinetet állítson össze. Ezen felül meghívhat a csapatába 25-30 politikai hátterű államtitkárt is, hogy ezáltal biztosítsa majdani kormányának parlamenti támogatottságát.
Monti először a kisebb pártok képviselőivel ült tárgyalóasztalhoz, majd kedden délelőtt fogadja a nagy pártok megbízottjait. Délután pedig a szakszervezetek és a munkaadók küldötteivel fog tárgyalni.
A milánói tőzsde és a pénzpiacok eleinte kedvezően fogadták Monti jelölését a kormányfői posztra. Később azonban idegesség lett rajtuk úrrá amiatt, hogy az újonnan kibocsátott ötéves olasz államkötvények hozama igen magas (6,29 százalék, szemben az október közepén jegyzett 5,39 százalékkal). Az euróövezet országaiban az is riadalmat keltett, hogy az olasz ipari termelés váratlan csökkenést mutatott szeptemberben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06