Újra- és továbbgondolás
Woyzeck-bemutató a Katonában Tom Waits zenéjével
Büchner Woyzeck című művét tűzik műsorra a Katona József Színházban Tom Waits zenéjével, Ascher Tamás rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával.
2011.11.03 21:46MTIHorváth Csaba, a darab koreográfusa elárulta, hogy Tom Waits zenéje nagyon izgalmas számára: zenés előadásról van szó, de mégsem musicalről. "Annál sokkal karcosabb, keményebb zene, amellyel öröm volt dolgozni" - fűzte hozzá. Mint mondta, céljuk az volt, hogy a színészek fizikai jelenléte megerősítse az adott helyzetet, a karakterükhöz illő állapotot.
Felidézte, hogy a munkára Ascher Tamás kérte fel , akinek erőteljes elképzelései, víziói voltak, így az ő feladata inkább a kivitelezés, egyfajta alkalmazott koreográfia készítése volt. Mint mondta, a társulattal dolgozott már korábban is, tudta, hogy jó mozgású, jó fizikumú, a mozgás területén is kreatív társaság, többen közülük nevezhetők mozgásszínésznek is.
Horváth Csaba megjegyezte: megszokta a színészekkel való munkát, hiszen általában színészekkel és táncosokkal dolgozik egyszerre. Kitért arra, hogy mivel ebben az esetben alkalmazott koreográfiáról volt szó, figyelembe kellett venni, hogy mi áll jól a színésznek, miben érzi jól magát, és elsősorban azt, hogy milyen mozgásrendszerben képzeli el a rendező a színészt. "Tehát ez nem tánc, hanem inkább mozgásnak, fizikai színháznak nevezném" - tette hozzá.
Georg Büchnernek (1813-1837), a német irodalom egyik legnagyobb hatású szerzőjének története valós eseményen alapul: 1821-ben Lipcsében Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét. A korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a kérdés, beszámítható-e vajon Woyzeck.
A darab ajánlója felidézi, hogy Büchner mindössze három drámát írt rövid életében, halálakor a Woyzecken dolgozott, de már nem volt ideje véglegesíteni a dráma szerkezetét, emiatt a jelenetek sorrendje minden színrevitel esetében más. A különös, látomásos szöveg, a sajátos, félelmetes, és teljesen egyedi nyelvi világ, a szinte filmszerű jelenetezési technika, továbbá a szereplők átütő, lemeztelenített ábrázolása a modern dráma élvonalába emeli a Woyzecket.
Robert Wilson és Tom Waits közös Woyzeck-adaptációjának ősbemutatója 2000-ben, a koppenhágai Betty Nansen Színházban volt. A dalszerző-énekes, akinek legújabb albuma Bad As Me címmel épp a napokban jelent meg, így nyilatkozott a darabról: "a Woyzeckben minden együtt van, ami érdekes: őrület, gyerek, szenvedély, gyilkosság. Vad, szexi, izgalmas, megragadja a fantáziát, arra kényszerít, hogy töprengj azokon az embereken, akik benne szerepelnek, és ezáltal reflektálj a saját életedre. Úgyhogy szerintem minden benne van, amit egy történettől várni lehet, és érdekes lesz még ötszáz év múlva is".
A Katona József Színház előadása a Woyzeck újra- és továbbgondolása. Ascher Tamás rendezésében a színpadon Keresztes Tamás és Jordán Adél mellett Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Elek Ferenc és Kiss Eszter látható. Az előadás dramaturgja Radnai Annamária, a díszletet Khell Zsolt, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezte, a zenei vezető Philipp György.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


