A költő Kolozsváron hunyt el 1962-ben
Szilágyi Domokosra emlékezik Erdély
Szilágyi Domokos Napokat tartanak a romániai magyar költő halálának 35. évfordulója alkalmából október 28-29-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Hagyományos Kultúrát Támogató Szatmár Megyei Központ szervezésében.
2011.10.15 12:38MTIA költőre emlékezés irodalmi tanácskozással kezdődik Szatmárnémetiben, majd Szilágyi Domokos szobrának megkoszorúzásával folytatódik - olvasható a Nagybányán működő Teleki Magyar Ház honlapján.
Október 29-én szombaton a költő szülőhelyén, Nagysomkúton (Somcuta Mare) tartanak megemlékezést istentisztelettel és Szilágyi Domokos emléktáblájának megkoszorúzásával. A rendezvénysorozat Kolozsváron ér véget a Házsongárdi temetőben a költő sírjának megkoszorúzásával, valamint kerekasztal-beszélgetéssel.
A megemlékezés társszervezője az Anyanyelvi Konferencia, Nagysomkút Református Gyülekezete, a Teleki Magyar Ház és a Kolozsvár Társaság, a rendezvényt támogatja a Szatmár Megyei Tanács és a Magyar Írószövetség is.
Szilágyi Domokos erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító 1938-ban Nagysomkúton született és 1976-ban Kolozsváron hunyt el. Életében tizenöt kötete jelent meg, az első 1962-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


