Barkácskutya
Kutyába veszik a Bizottságot szombaton
Úgy tűnik, hétvégére valóban beköszönt az ősz. Szombat délelőtti programsorozatunk kiváló alkalom a gyermekes családok számára is, hogy megnézzék a Bizottság-kiállítást.
2011.10.06 17:18ma.huAki október 8-án, szombaton 10 és 12 óra között ellátogat a Műcsarnokba, Vincze Ottó képzőművésszel építhet installációt vagy készíthet hangszert, és eközben megtudhatja, hogy hol lakik Barkácskulya, mivel tölti hétköznapjait, és milyen ajándékokkal lepi meg barátait: Macskaszervízt, Hangyarégészt, Ősállatot, Bárányszínészt és Sebkenőcsdenevért.
A Tíz hét – tíz szó – tíz terem programsorozat, mely a Bizottság zenekar dalszövegeiből kiválasztott egy-egy szó köré szerveződik, a kiállítás nyitva tartása alatt minden szombat délelőtt folytatódik, hétről hétre másik teremben, különböző művészeti ágak és műfajok területén működő szakemberek vezetésével.
A résztvevő gyerekek, családok a felkért képzőművészek, színészek, írók, zenészek, táncosok, rendezők, énekesek, előadók irányításával játszhatnak, zenélhetnek, festhetnek, rajzolhatnak, írhatnak vagy táncolhatnak a kiállítótermekben.
Így, aki valamennyi alkalommal részt vesz a sorozaton, más és más nézőpontból járhatja végig a kiállítást.
A múzeumpedagógiai programsorozatra gyermekek számára bérlet is váltható (4000 Ft), mely tartalmazza a felnőtt kísérő részvételét is. További jegyinformáció: www.bizottsagkiallitas.hu
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06