Bizottsági tanácsadó lett az énekesnőből
Shakira osztja az észt Obamának
Az oktatási ügyekkel foglalkozó csapat tagja lett a nemrégiben az év latin sztárjának kikiáltott Shakira, a munkára nem kisebb ember, mint maga Barack Obama elnök kérte fel.
Shakira nem leplezi nőies formáit! 
Tanácsadói megbízást adott Barack Obama amerikai elnök a világhírű énekesnőnek, Shakirának. A kolumbiai származású sztár a Fehér Ház közlése szerint egy olyan bizottság munkájában vesz majd részt, amely az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú kisebbségeket érintő oktatási kérdésekkel foglalkozik. A tavaly megalakított testület az ezen kisebbség oktatásának színvonaláért felelős.
A 34 éves énekesnőtől nem idegen a terület: az általa vezetett Pies Descalzos (Mezítláb) elnevezésű alapítvány a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével foglalkozik, többek között a tanulási lehetőséget teremti meg az arra rászorulók számára.
Shakirát nem egészen két héttel ezelőtt az év latin sztárjának kiáltották ki, a Latin Grammy-díjat november 9-én veszi majd át egy nagyszabású gála keretén belül. A cím nemcsak szakmai elismerést jelent, a megítélésben hangsúlyozott szerepe volt Shakira "emberbaráti tevékenységének" is.
Ezzel egyébként olyan előadók nyomdokaiba lép, mint Plácido Domingo, Carlos Santana, Gloria Estefan, Julio Iglesias és Ricky Martin. A díj eddigi legfiatalabb kitüntetettje azt mondta, "igazi megtiszteltetés", hogy ő kaphatja az elismerést.
Még több hír Shakiráról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


