Nem véletlen: vörös hangszert kapott Chávez
Egy húron pendül Shakira Hugo Chávezzel!
Dedikálva adta át Shakira Hugo Chávez venezuelai elnöknek azt az elektromos gitárt, ami színében a kormányon lévő szocialista párt vöröséhez igazodik.
Shakira nem leplezi nőies formáit!
A Grammy-díjas énekes és dalszerző a dél-amerikai országban tett márciusi látogatása után küldte a különleges hangszert - árulta el Chávez az állami televíziónak vasárnap adott telefonos interjújában, és megköszönte a kolumbiai származású énekesnőnek az ajándékot.
"A múlt éjszaka gyakoroltam is egy kicsit, kerestem rajta a bemeneteket. Ez egy nagyon modern elektromos gitár és nem igazán vagyok még hozzászokva. Elénekeltem néhány régi dalt, köztük egy mexikóit is" - tette hozzá.
Chávez gyakran zendít rá latin-amerikai népdalokra a politikai beszédei közben, illetve a gyűlések alkalmával. Miután az adásban valaki azt javasolta neki, hogy a tavalyi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának számító Waka Waka című Shakira-slágert énekelje el, az elnök rövidre zárta a dolgot, mondván: "hogyan gyakoroljam a Waka-Waka-t ilyen feldagadt lábbal?" Chávez végül egy lassú, latin-amerikai nótával zárta a beszélgetést.
Az államfő jelenleg egy térdsérülésből épül fel, ezért lemondta eheti külföldi útjait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06