Kuncsorogni kényszerül az Elit
Mozimaraton a bezárt soproni filmszínházban
Négynapos filmmaratonnal próbálja előteremteni az épület téli fűtésének költségeit és emlékezik a csaknem 85 évet megélt filmszínházra a június elején bezárt soproni Elit Mozi üzemeltetője.
2011.10.09 15:00MTIKalmár István elmondta: az október 13. és 16. között zajló maratonon csütörtökön délután kettőtől, pénteken egytől, szombaton és vasárnap reggel tíztől vetítenek gyerekfilmeket, majd a késő délutáni órákban nagyobbaknak, este pedig felnőtteknek szóló filmek kerülnek műsorra.
Emlékeztetett arra, hogy a pénzhiány miatt nincsenek vetítések az épületben, ám az önkormányzattal mindeddig nem sikerült megegyezniük az üzemeltetési szerződés közös megegyezéssel történő felmondásáról, így a mozi állagmegóvásáról gondoskodniuk kell.
Mint rámutatott, nem csupán az épület őrzése kerül pénzbe, de a téli hónapokban a fűtés is.
A húsz fokra felfűtés havi költsége 5-600 ezer forint, a tíz fokra temperálás 1-200 ezerből megoldható, jelenleg azonban ezt sem tudják kifizetni. Abban bízik, hogy a négynapos filmfieszta nyereségéből a tél közepéig rendezni tudják a gázszámlát; "ha addigra sem sikerül visszaadnunk a kulcsokat, legfeljebb rendezünk még egy fesztivált" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


