Nicolas Winding Refn: Drive - Gázt!

Adrenalinnal fertőzött gépolajat fecskendez - itt az év legjobb filmje

Csütörtöktől a mozikban az év eddigi legjobb filmje - figyelmeztetés: cikkünk szerzője olyas elkoptatott jelzőkkel dolgozik, mint például hogy "mesteri".

_{2011.09.16 11:37ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A film kábé úgy indul, mint a hasonlóképp benzinbe pácolt, 1971-es Vanishing Point: az autószerelő, ahelyett, hogy az ólommentest tukmálná, különböző agypörgetőkkel próbálja teletömni a valami sötét melóba induló sofőrünk pókerpofáját. A párhuzam tán nyilvánvaló (vagy nem), mindenesetre a konkrét idézgetésnek ezzel vége is: a rendező, Nicolas Winding Refn nem Tarantinoba hajt, a nézővel össze nem kacsint, vagy ha meg is teszi, rögvest utána akkora pofont ad, hogy a vigyorból szétkent muslinca lesz egy 300 lovas, ősamcsi erőgép golyóval repesztett szélvédőjén.

Isten hozott a sztrádán: 220 felett/átértékeled/magadban a világot.

Brutális motor a kimunkált kaszni alatt: a Drive-ban nincsen szervokormány. A Drive szikár, lecsupaszított, nem fér meg benne semmi feleslegesen csillogó franc. A Sofőr (főszereplőnk neve jobb híján ez) nappal kaszkadőr, éjjel a némi betevőért betörőket fuvaroz – a némi betevő persze esetében kérdéses matéria, pénz, az egy meló alatt, minek a bevezetőben tanúi lehetünk, gazdát ugyanis nem cserél. Itt az adrenalinért megy minden, a Sofőr sem jobb, mint egy útszéli junkie, csak az ő vénájában benzingőz a cucc.

Ebbe az idilli állapotba robban bele a bájos szomszédcsaj, plusz a bájos kiskölke, és később persze a bajos férj, akinek, mit ad isten, épp egy pilóta kell, tekintve, hogy a családját épp a tréninggatyás maffia készül szanaszét trancsírozni.

A fő szál - a saját maga teremtette kínos helyzetből lassan a borzalmasba csúszó, rókacsapdába ragadt főhős toposza - ismerős lehet mindenkinek, aki a rendező eddigi munkáival (lásd természetesen a Pusher-trilógiát) megismerkedett korábban. A történet nyilván vékony, csakhogy (vagy ennek ellenére) a Drive pillanatok alatt beszippant, hipnotizál, mint a lámpakörbe fogott felezővonalak valami kies makadámon, éjféltájt, mikor a rádió játszani már csak bluegrasst hajlandó, és te tudod, hogy a haza, az olyan messze van, hogy talán nincs is.

Csalódni fog, aki a gonosz mostohaiker, a teljes reciprok, a Fast and the Furious valamely agyzsibbasztó autósüldözésére ácsingózik - ámbátor amikor a Sofőr a gázba lép, akkor abba a gázba bele van lépve - mert ez, már az autópálya szétgyűrése csak egy része a mágiának. Nicolas Winding Refn (tanuljuk meg kimondani!) hihetetlenül erős és sűrű atmoszférát teremt - ennek a filmnek szaga van. Egyszerre érzékeny, hideg, csendes és kíméletlenül brutális, szinte a tükörképe a Ryan Gosling által mesterien megformált címszereplőnek. Ahogy a szomszédlánnyal egymásra néznek, az ezer smárral felér: a kémia sistergése szinte szétmarja az ember fülét, a maradék sav meg ráfolyik a szívére.

Holnaptól minden sofőr bőrkesztyűt hord majd, a lányok megnyalják az alsó ajkukat, ha skorpiós dzsekit látnak egy fickó vállára dobva, autósiskolát nyitni pedig egyenlő lesz a lottóötössel.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter