Dübörög a 68.
Filmre ment a szökőár - japán mangadráma Velencében
Nagy sikerű manga alapján készült drámával, a szökőár utáni képekkel fűszerezett filmmel érkezett a 68. velencei filmfesztiválra Szono Szion japán rendező, akinek munkája a versenyfilmek között szerepel.
2011.09.06 15:24MTI
A kemény hangvételű, anarchikusnak jellemzett filmjeiről ismert Szono Szion (Sion Sono) velencei sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a március 11-i súlyos természeti katasztrófa alapjában változtatta meg akkor készülőben lévő filmjét, a Himidzut (Himizu).
"Az eredeti mangában nem marad remény, de március 11. után nem tudtam volna remény nélküli filmet forgatni. Azt éreztem, bele kell szőnöm" - fogalmazott.
A képkockák között sok a szökőár által letarolt városokat és épületeket ábrázoló felvétel, így a cunami utáni helyzet már kevesebb mint hat hónappal a történtek után vászonra került. Ezeknek a képeknek a közvetlensége, a film két fiatal szereplőjének alakítása, valamint az alkotás zenéje máris sok kritikust meggyőzött Velencében: a japán versenyfilm meleg fogadtatásban részesült.
A Himidzu egy azonos című mangán, Furuja Minoru (Minoru Furuya) először mintegy tíz éve megjelent történetén alapul. Főszereplője egy fiatal fiú, Szumida Juicsi, akit apja rendszeresen ver, anyja pedig elhagyott. Gyötrelmei miatt semmi másra nem vágyik, mint hogy normális élete legyen. Egy tóparti kunyhóban él, hajókat kölcsönöz turistáknak. Csupa csodabogár veszi körül, akik - talán otthonaik megsemmisülése miatt - egy átmeneti sátortáborban laknak. A fiú életét osztálytársnője, Csazava Keiko zavarja meg, a lány belészeret, és végül még az életét is meg akarja menteni. Keiko az ártatlanság és az optimizmus ritka forrása a filmben, különösen egy olyan világban, amelyben már korán kiirtják a reményt és a szeretetet. Az alkotás forgatókönyvét is a rendező jegyzi, aki szerint borúlátó filmjének valóban fontos üzenete a remény.
"Most az egész japán közösség úgy érzi, nincs más választása, mint remélni, mert annyira rossz a helyzetük" - mondta a Variety című filmes szaklapnak. A film főszereplője, a 19 éves Szometani Sota (Shota Sometani) úgy fogalmazott, valami jót is hozott a földrengés és a szökőár. "A fiatalok sok mindenen elgondolkoznak, amin a katasztrófa előtt nem. Megváltozott a gondolkozásuk" - vélekedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


