Homoszexuális deportált
Elhunyt az utolsó rózsaszín háromszöges
Elhunyt a nácik által homoszexualitásuk miatt koncentrációs táborba hurcoltak közül az utolsó túlélő, Rudolf Brazda.
2011.08.04 18:50MTIAz áprilisban a legrangosabb francia kitüntetéssel, a Becsületrenddel kitüntetett Brazdát 98 éves korában, szerdán érte a halál.
Jean-Luc Schwabbal közösen írta meg életrajzát "Itinéraire d'un triangle rose" (Egy rózsaszín háromszöges életútja), amely a koncentrációs táborban eltöltött 32 hónapjáról, a kényszermunkáról, a mindenütt jelenlévő halálról, a zaklatásokról számol be.
"Rudolf békésen ment el, álmában, augusztus 3-ára virradóra. Június óta idős emberek kórházában volt, az elzászi Bantzeimben" - tudatta a környezete.
A Németországban született cseh férfit, aki 1960-ban francia állampolgár lett, hétfőn temetik Mulhouse-ban. Hamvasztás után hamvait a 2003-ban Mulhouse-ban elhunyt Edouard Mayer hamvai mellé helyezik, aki több mint ötven éven át volt társa.
Rudolf Brazda egyike volt annak a mintegy 10 ezer embernek, akit Hitler uralma alatt nemi irányultságuk miatt lágerekbe hurcoltak. A nácik ugyanis a fajfenntartásra leselkedő veszélynek tartották az egyneműek közötti szerelmet. Brazdát a buchenwaldi lágerba deportálták, ahol rózsaszín háromszöget kellett viselnie.
1913-ban született a németországi Szászországban, németajkú cseh családban. Mint a természet rendeléséről vett tudomást homoszexualitásáról, amelyet elfogadott. Szerencséje volt, hogy mindig volt mellette társ - mondta el később.
1937-ben félévi börtönre ítélték "megrontás" vádjával, majd kiutasították Csehszlovákiába. A Szudéták Hitler általi bekebelezése után ismét elítélték ugyanazzal a váddal, ezúttal 14 hónapra. Büntetése letöltése után mint visszaesőt Buchenwaldba internálták. Itt 32 hónapot töltött a pokolban, egy kommunista kápóval való barátságának köszönhette a túlélést.
A rózsaszín háromszögesek tragédiája ismeretlen volt, amíg az 1980-as években számos színdarab, könyv és film nem foglalkozott a kérdéssel. Amikor 2008 májusában Németországban ünnepélyesen felavatták Berlin szívében a homoszexuális deportáltak emlékművét, a szervezők ezt azzal magyarázták, hogy a tragédiának nem maradt egyetlen túlélője sem.
Rudolf Brazda, aki 1945 óta névtelenségbe burkolózva élt Mulhouse mellett, mígnem úgy döntött, hogy véget vet a hallgatásnak. Egy hónappal később meghívták a berlini melegfelvonulásra. Rózsaszínű ingben helyezett el egy szál virágot az új emlékműnél a szintén homoszexuális Klaus Wowereittel, a német főváros főpolgármesterével az oldalán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


