Tíz éves a melegek házasságáról szóló törvény
Az azonos neműek jogairól vitatkozik a koalíció Németországban
Az azonos neműek jogairól kezdődött koalíciós vita hétfőn Németországban.
2011.08.01 14:44MTIAz időpont nem véletlen, ugyanis pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001 augusztus 1-jén lépett életbe az országban az azonos neműek házasságkötését, hivatalos elnevezéssel a bejegyzett partneri viszonyt engedélyező törvény. A hamburgi Kai Wendel és Kai Eckstein kereken egy évtizeddel ezelőtt kelhetett egybe, két héttel azután, hogy az alkotmánybíróság szentesítette az erre vonatkozó törvényt.
Az azonos neműek számára a szóban forgó törvény széles körű jogokat biztosít, bírálói szerint azonban még mindig nem illetik meg őket ugyanazok a jogok, amelyeket a különneműek élveznek. Ebből kiindulva a tízéves évforduló előestéjén Sabine Leutheusser-Schnarrenberger liberális igazságügyi miniszter törvénytervezetet terjesztett elő, amelyben mindenekelőtt azt sürgette, hogy a bejegyzett partneri viszonyt létesítők a házasságban élő különneműekkel azonos bánásmódban részesüljenek.
A koalíciós partner konzervatívok azonban hétfőn elutasították ezt. Günter Krings, a CDU Bundestag-beli frakciójának helyettes vezetője egy nyilatkozatban kizárta ezt, azt hangoztatva, hogy a tervezetben foglaltak minden alapot nélkülöznek. A konzervatívok álláspontját megfogalmazva Krings úgy vélte, hogy van különbség a házasság és a bejegyzett partneri viszony között. Ennek - mint fogalmazott - a törvényekben is tükröződnie kell.
Hasonlóan nyilatkozott a kisebbik keresztény párt, a CSU parlamenti csoportjának vezetője is. Stefan Müller ugyancsak kizárta a bejegyzett partneri viszony reformját. A konzervatív pártok nem fogják azonos módon kezelni azt, ami nem azonos - hangoztatta Müller, hozzátéve, hogy az államnak különleges módon kell védenie a férfi és a nő közötti házasságot, valamint a családot.
A bejegyzett partneri viszonyt annak idején az akkori szociáldemokrata-zöld kormány határozta el. A homoszexuális, illetve leszbikus párok számára ezáltal lehetővé vált, hogy az anyakönyvi hivatal előtt örök hűséget esküdjenek egymásnak. Jogi tekintetben azonban ez a viszony nem azonos értékű a férfi-nő házassággal. Az azonos neműek például gyermeket nem adoptálhatnak, és az adózás területén is más bánásmódban részesülnek, mint a különneműek.
Az érintettek régóta tiltakoznak ez ellen, élvezve a liberális Szabad Demokrata Párt, valamint az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek támogatását. Az "úttörő" Kai Wendel és Kai Eckstein egy hétfői interjúban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy noha kötelezettségeik azonosak a különneműekével, a jogok terén már elmaradásban vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


