Lecsúszott a popsztár
Inkább iszik: a Szigetre sem jön Amy Winehouse
A Sziget fesztiválra tervezett fellépését is lemondta kedden Amy Winehouse brit énekesnő, akinek menedzsmentje nem sokkal korábban valamennyi lekötött koncertjét lefújta.
2011.06.21 14:17MTI"A sajtóban nagy hírt kapott belgrádi koncert után rögtön állásfoglalást kertünk Amy ügynökségétől a szigetes koncerttel kapcsolatban. A hétfői válaszlevelükben még azt írták, egyelőre minden megy az eredeti megállapodás szerint, kedden azonban valamennyi tervezett koncertjét lemondták" - közölte Gerendai Károly, a Sziget főszervezője kedden.
A brit énekesnőt, aki régóta küzd drog- és alkoholproblémákkal, a hétvégén Belgrádban, európai koncertkörútjának első helyszínén kifütyülték, miután tántorgott a színpadon, és többször elrontotta a szöveget.
Ezt követően vasárnap a következő két koncertet, az isztambulit és a szerdára tervezett athénit mondták le.
"Amy Winehouse most összes tervezett koncertjét lemondja. A környezetében lévők remélik, mindent meg tudnak tenni annak érdekében, hogy legjobb formájában térhessen vissza. Ehhez annyi időt biztosítanak, amennyire csak szüksége van" - fogalmazott Winehouse ügynöksége a Szigetnek írt lemondólevélben.
Gerendai Károly felidézte, hogy az énekesnővel kapcsolatban korábban felmerült gondok miatt a budapesti koncert év eleji lekötésénél is rákérdeztek Winehouse menedzsmentjénél, bizton számíthatnak-e a fellépésre.
"Akkor azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy nem kell aggódni Amy koncertje miatt" - fűzte hozzá Gerendai Károly.
A menedzsment most ígéretet tett arra, hogy saját "istállójából" igyekszik ajánlani megfelelő előadót az augusztusi Szigetre. Hat héttel a fesztivál előtt azonban egyre kisebb az esély megfelelő előadóval pótolni őt, ezt a Sziget szervezői is így látják.
Gerendai Károly a múlt héten jelentette be, hogy a Sziget a még hiányzó headliner helyre a Prodigy-vel, az elmúlt húsz év egyik legsikeresebb brit elektronikus csapatával állapodott meg, amely immár negyedszer játszik majd a fesztiválon.
Amy Winehouse lemondása után ismét szükség van még egy húzónévre.
A soul, a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgó 27 éves Amy Winehouse ötszörös Grammy- és háromszoros Ivor Novello-díjas. A díva eddig csak két albumot készített: a Frank 2003-ban, a Back To Black 2006-ban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


