Füttykoncertet kapott
Amy Winehouse be volt állva Szerbiában is
Kifütyülték európai koncertkörútjának első állomásán Belgrádban Amy Winehouse énekesnőt. Lemondta a turnéját.
2011.06.19 19:23MTIA szerb sajtó a botrányos és a katasztrofális jelzőkkel illette a rovott múltú énekesnő szombat esti fellépését, amelyre 20 ezres hallgatóság volt kíváncsi a szerb fővárosban.
Amy Winehouse egy órás késéssel lépett színpadra, majd nagy nehezen "átmotyogta" magát számain. Többször kiment a koncertről, ilyenkor a zenekar játszott helyette.
A hallgatóság nem tűrte jól az énekesnő szeszélyes viselkedését, kifütyülte és kipfujolta őt.
A botrányt követően az énekesnő képviselője bejelentette, Winehouse lemondta hétfői isztambuli és szerdai athéni koncertjét.
"Úgy érzi, ez a helyes" - fogalmazott tömören a szóvivő, hozzáfűzve hogy az énekesnő hazatér Angliába, mert egyetértett menedzsereivel abban, hogy nem tudja legjobb formáját nyújtani.
Winehouse nemrég egy hetet töltött el Londonban elterelésen, azaz drogfüggőséget gyógyító kezelésen. A többszörös Grammy-díjas énekesnőről az utóbbi években csak kábítószer-függősége és kihágásai miatt lehetett hallani.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Amy Winehouse: Azt hiszem, összehánytam a fürdőszobátokat!
- Képek: Amy Winehouse túllőtt a célon - mellei már el se férnek!
- Dühében szétverte a saját kezét Amy Winehouse!
- Producere semmit sem tud az új Winehouse lemezről
- Kínos fotók - Majdnem kiesett a ruhájából Amy Winehouse!
- Képek - Amy Winehouse hátán kapaszkodik fel az apja?
- Vad fotók: Amy Winehouse nővel smárolt és melleit mutogatta a fotósoknak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


