fogalma sincs, milyen lesz
Producere semmit sem tud az új Winehouse lemezről
Mark Ronson azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs, milyen lesz az új Amy Winehouse lemez hangzása.
2010.08.31 14:45ma.huAz énekesnőt csúcsra juttató Back In Black album mögött álló sztár-producer pár hete dolgozott Amy-vel, mégsem tud semmit a készülő munkáról.
Amy Winehouse júliusban jelentette be, hogy hat hónap múlva megjelenik várva-várt harmadik nagylemeze, amely a hírnevet meghozó Back In Black zenei világát idézi majd.
Az említett album 2006-ban jelent meg, a sikert azonban nehezen tudta feldolgozni a lány, aki azóta leginkább különféle botrányaival hallatott magáról.
Úgy tűnik, Amy végre komolyan hozzálátott az új dalok felvételéhez, elmondása szerint a munkálatok jól haladnak, és alig várja, hogy élőben is előadjon néhány új szerzeményt.
Ugyanakkor felkeltette a sajtó érdeklődését a Back In Black sikere mögött álló sztár-producer, Mark Ronson nyilatkozata, miszerint fogalma sincs arról, milyen lesz az új lemez hangzása.
Kapcsolódó írások:
- Kínos fotók - Majdnem kiesett a ruhájából Amy Winehouse!
- Képek - Amy Winehouse hátán kapaszkodik fel az apja?
- Vad fotók: Amy Winehouse nővel smárolt és melleit mutogatta a fotósoknak
- Képek - Meglepetés! Amy Winehouse egy rendezővel jár
- Nem zúzta össze műcicijét - de kórházban van Amy Winehouse
- Fotók - Mellei kínozzák Amy Winehouse-t!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


