Gyors kormányalakítást szorgalmaz
Barroso megsürgette Athént
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: gyors kormányalakításra van szükség Athénban, hogy elkerüljék a fennakadásokat Görögország pénzügyi megsegítése terén.
2011.06.17 15:28MTI"Felszólítom az összes politikai erőt, minden energiáját szentelje annak, hogy biztosított legyen a széles körű politikai támogatás a gazdasági reformhoz" - mondta az uniós végrehajtó testület vezetője újságírók előtt. Szerinte ezek a reformok szükségesek, és Görögország javára fognak válni.
Barroso elmondta: az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek vasárnapi luxembourgi tanácskozásától azt várja, hogy ott megoldják a még fennálló nézeteltéréseket, és felelősségteljes megállapodásra jutnak Görögország pénzügyi megsegítése ügyében, annak szellemében, ahogyan azt az előző nap felvázolta Olli Rehn pénzügyi EU-biztos.
Görögországnak és az Európai Uniónak is teljesítenie kell a maga részét annak érdekében, hogy megőrizzék a pénzügyi stabilitást, és gazdasági fellendülés legyen Görögországban, illetve Európában - tette hozzá.
"Ha Görögország megsegítéséről beszélünk, akkor az azt jelenti, hogy Görögország igényt tart erre a segítségre, valamint hogy képes a tőle elvárt teljesítésre.
Lényegbevágó, hogy a Görögországból érkező jelzések ezzel kapcsolatban világosak legyenek. És ha Görögország megteszi a magáét, akkor, azt hiszem, az Európai Uniónak is meg kell tennie a magáét, hiszen ez közös érdekünk" - mondta a belpolitikai és kormányzati válsággá duzzadt görög pénzügyi válsággal kapcsolatban José Manuel Barroso.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


