Lezárták a reptereket
Hajóba kényszeríti a vulkáni hamu az ENSZ-főtitkárt
Hajóval indul útnak kedden Buenos Airesből Montevideóba az ENSZ főtitkára, miután a chilei Puyehue vulkánból származó hamufelhő miatt ismét nem indítottak és nem fogadtak járatokat az argentin és az uruguayi főváros repülőterei.
2011.06.14 19:28MTI"Ban Ki Mun hajóval utazik Montevideóba. Helyi idő szerint este fél hétkor (közép-európai idő szerint este fél 10-kor) kell megérkezni" - mondta el az AFP-nek Buenos Airesben a világszervezet egyik szóvivője. Az ENSZ-főtitkár latin-amerikai körútjának - Kolumbia és Argentína után - harmadik állomása az uruguayi főváros, majd utána Brazíliában tesz látogatást.
Ban Ki Mun útja már eddig is kalandos volt, mivel a főtitkár gépének Buenos Airesbe menet a hamufelhő miatt le kellett szállnia Cordobában, és az argentin fővárosig hátralévő 700 kilométert autóval kellett megtennie.
Nemcsak Latin-Amerikában okoz gondot a vulkáni tevékenység, hanem az afrikai kontinensen is. Eritreában három nappal ezelőtt lépett működésbe egy tűzhányó, és az általa kibocsátott hamufelhő most Szudán felett terül el, és Szaúd-Arábia felé tart. A régióban több repülőjáratot töröltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06