Törvényellenességre hivatkoznak
Betiltotta a hétfői országos sztrájkot a prágai városi bíróság
Betiltotta a hétfőre tervezett országos közlekedési sztrájkot a prágai városi bíróság - közölték szombaton Prágában.
2011.06.11 19:13MTIA testület a cseh kormány javaslatára foglalkozott az üggyel. Megállapította: miután a sztrájkot nem jelentették be három munkanappal megtartása előtt, törvényellenes és visszaélés a sztrájkjoggal. Amennyiben a sztrájkot a szakszervezetek mégis megtartják, az esetleges károkért ők fogják viselni a felelősséget.
A szakszervezetek pénteken bejelentett döntése szerint hétfőn hajnali három és délután 16 óra között országszerte leálltak volna a vonatok, távolsági buszok és a városi tömegközlekedés. A főbb országos közutakon több helyen torlaszokat terveztek emelni a tiltakozók.
A tiltakozás oka a kormány megszorító politikája, aminek a keretében egyebek között 10 százalékkal csökkentik a közszférában dolgozók bérét, emelik a nyugdíjkorhatárt, csökkentik az állami nyugdíjakat.
A bíróság döntését eljutatta a szombati rendkívüli kormányülésre, amelyre a szakszervezeti vezetők is meghívást kaptak.
Azok első reagálásukban a totalitárius hatalomgyakorlat felélesztéséről beszéltek. Hivatalos álláspontjukat délután rendkívüli sajtóértekezleten hozzák nyilvánosságra.
"Jogászaink elemzik a helyzetet. A döntés még nem jelenti azt, hogy lemondunk a tiltakozásról. Közlekedési blokád lesz, s a jelek szerint nagyobb az eredetileg vártnál" - mondta Bohumír Dufek szakszervezeti vezető újságíróknak.
Petr Necas miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya nem enged a nyomásnak, s nem mond le a reformok megvalósításáról. "A reform paraméterei azonban megváltozhatnak" - jegyezte meg egy szombati lapinterjúban. Necas szerint sztrájkolni mindenkinek joga van, de az utak eltorlaszolása szerinte elfogadhatatlan, mert ezzel "túszul ejtik a lakosságot".
A sztrájkok törvényességéről már a múltban is hoztak döntéseket a cseh bíróságok, de többnyire az akció befejezése után. Ez az első eset, hogy a sztrájkot még annak megkezdése előtt törvénytelennek minősítette a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06