Súlyos volt a vereség
Berlusconi átadja pártja irányítását Alfanónak
A párt római központjában bejelentették: Silvio Berlusconi olasz kormányfő átadja pártja, a Szabadság Népe (PDL) irányítását a posztjáról hamarosan távozó igazságügy-miniszternek, Angelino Alfanónak.
2011.06.02 07:22MTIA PDL a hétvégi önkormányzati választásokon súlyos vereséget szenvedett. Elvesztette például Milánót, amelyet évtizedeken át a jobbközép erők irányítottak. A balközép pártok emellett több más fontos városban - Bolognában, Torinóban és Nápolyban - is győztek.
Berlusconi ezért döntött arról, hogy átalakítja a pártvezetést, a fiatalítást is szem előtt tartva. Ezért is esett a választása a 41 éves Alfanóra, aki szerinte képes arra, hogy felrázza és megint a "csúcsra" járassa a pártot.
Berlusconi mindazonáltal hangsúlyozta: a PDL a választási vereség ellenére nem esik szét, egységes és ütőképes marad.
Azóta, hogy Berlusconi 1994-ben a politika színpadára lépett, most fordul elő először, hogy átadja egy általa alapított párt irányítását egy másik személynek.
A párt vezetésére jelölt Alfano leszögezte: a PDL célja továbbra is az, hogy megnyerje a 2013-ban esedékes parlamenti választásokat. Egyelőre nem eldöntött, hogy ő vagy Berlusconi lesz-e a párt kormányfőjelöltje.
A PDL országos tanácsa várhatóan tíz napon belül összeül, hogy jóváhagyja Berlusconi javaslatát az új pártvezető személyére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06