Két napot tölt az országban
Berlusconi Bukarestben: a schengeni csatlakozásról és a romákról tárgyal
Románia schengeni csatlakozása, az Itáliában élő román közösség és a romák helyzete egyaránt napirenden szerepel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök hétfőn kezdődő kétnapos bukaresti látogatásán.
2011.05.30 12:06MTIAz olasz kormány feje délután kezdi meg tárgyalásait Emil Boc miniszterelnökkel, közös asztalhoz ülnek partnereikkel a delegációban helyet kapó olasz miniszterek is, nevezetesen a külügyi, az igazságügyi, a belügyi, a gazdasági és a távközlési tárca vezetője.
A román kormány közleménye szerint a megbeszélések középpontjában a kétoldalú politikai és gazdasági együttműködés, az itáliai román közösség helyzete, az Európai Unió új pénzügyi perspektívája, a közös agrárpolitika, a kohéziós politika és az energiabiztonság témája szerepel.
Ez a második olasz-román kormányközi csúcstalálkozó, az elsőt 2008-ban Rómában tartották, amelyen a két ország közös nyilatkozatban rögzítette a politikai párbeszéd, valamint az euroatlanti kereket között folytatandó együttműködés szándékát.
Az Adevarul című román napilap hétfőn biztosra vette, hogy az olasz delegáció felveti e tárgyalásokon az Itáliában élő romániai romák ügyét, amely az utóbbi években feszültté tette a két ország viszonyát.
Már csak azért sem kerülik el a téma megvitatását - írja a lap -, mert Berlusconival együtt Bukarestbe érkezik Roberto Maroni belügyminiszter is. Maroni a lap által "szélsőjobboldalinak" minősített Északi Liga színeit képviseli, és - mint az Adevarul emlékeztet - az olasz belügyminiszter rendelte el a roma táborok lebontását.
A lap felidézi azt is, hogy a az olasz belügyi tárcavezető tavaly év végén éppen a romákkal összefüggésben fejezte ki aggodalmát Románia és Bulgária schengeni csatlakozása miatt.
"Noha Berlusconi nyilatkozatban támogatásáról biztosította Románia schengeni csatlakozását, osztja az Északi Ligát képviselő kormányzati partnerek álláspontját a cigányok kérdésében" - olvasható az Adevarulban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


