Továbbra is házi őrizetben tartják
Strauss-Kahn nagyon unatkozik legújabb lakásában is
Az illetékes New York-i bíróság talált egy megfelelő másik lakást a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahnnak, és az IMF volt vezérigazgatója szerda este már el is költözött az elegáns polgári házba, ahol továbbra is házi őrizet alatt lesz.
2011.05.26 07:01MTIStrauss-Kahnnak a múlt héten el kellett költöznie Upper East Side-i lakásából, mert annak lakói tiltakoztak a házi őrizet és az állandó médiajelenlét miatt. Azóta ideiglenesen a Wall Street közelében, egy toronyházi lakásban lakott. A bíróság ettől az épülettől másfél kilométerre, Tribecában talált neki egy alkalmas házat - közölte egy meg nem nevezett forrás, aki beavatott volt a lakáskeresésben.
Tribeca Manhattan egyik legelegánsabb negyede. A vörös téglás, négy hálószobás, öt fürdőszobás ház egy macskaköves utcában van, ráadásul közel a bírósági épülethez, amelyben majd a volt IMF-vezető elleni büntetőper tárgyalásai lesznek.
Strauss-Kahn ügyvédje, William Taylor szerdán azt mondta újságíróknak, hogy ügyfele "jól van", de "nem nagyon tudja elfoglalni magát, unatkozik".
Kapcsolódó írások:
- G8-csúcs: az "arab tavasz" lesz a fő téma
- Strauss-Kahn lefizette volna a szobalány családját
- Strauss-Kahn botrány: valami bűzlik Sarkozy körül
- A New York-i rendőrség nem tud Strauss-Kahn DNS-mintájáról
- Strauss-Kahn támogatói pénzt kínáltak a szobalány afrikai rokonainak
- Tagadta bűnösséget Strauss-Kahn
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


