Kész a kompromisszumokra
Netanjahu: Izrael nem vonul vissza az 1967-es határok mögé
Izrael kész a kompromisszumra a leendő palesztin állammal a határok kérdésében, de nem vonul vissza az 1967-es határok mögé - jelentette ki kedden Washingtonban az amerikai kongresszus két háza előtt elmondott, esetenként vastapssal megszakított beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
2011.05.24 19:19MTIAz izraeli kormányfő hangsúlyozta, hogy a megegyezésnek tükröznie kell az 1967 óta megváltozott demográfiai realitásokat, s hogy Nagy-Tel-Aviv és Kelet-Jeruzsálem zsidók által sűrűn lakott, valamint a stratégiai és biztonsági szempontból fontos területek Izrael részét képezik majd. Ugyanakkor a békekötés után lesznek olyan zsidó települések, amelyek kívül esnek majd a zsidó állam határain, s amelyek státusáról meg kell majd állapodni.
"Jeruzsálemet sohasem lehet felosztani" - jelentette ki Netanajhu, aki ugyanakkor "nagyvonalú" területi rendezést ígért a palesztinoknak.
Az izraeli miniszterelnök szerint a leendő palesztin államnak demilitarizáltnak kell majd lennie, de határai mentén Izraelnek hosszú távon fenn kell majd tartania a katonai jelenlétét. Mint mondta "erőteljesen ellen kell állni" annak a törekvésnek, hogy az ENSZ közgyűlése (idén ősszel) elismerje a palesztin állam függetlenségét. Benjámin Netanjahu megerősítette, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a Hamász palesztin szervezettel.
Az izraeli miniszterelnök kijelentette: a béke fő akadálya, hogy a palesztinok nem hajlandók elismerni a zsidó állam létjogosultságát.
Netanjahu ezért a megegyezés feltételéül szabta, hogy a palesztinok ugyanúgy ismerjék el a zsidó állam létezésének jogát, mint ahogy az oslói megállapodás nyomán hivatalba lépett mind a hat izraeli miniszterelnök megtette ezt a palesztin állam esetében. "Itt az ideje, hogy Abbász elnök kijelentse: elfogadom a zsidó államot" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


