A CMKOS szervezte
Tízezrek tiltakoztak Prágában a cseh kormány politikája ellen
Tízezrek tiltakoztak a jobbközép cseh kormány politikája ellen szombaton Prágában.
2011.05.21 15:11MTIA Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció (CMKOS) által szervezett megmozduláson az ország minden részéből érkezett, mintegy 50-60 ezer ember vett részt. Felvonulásuk, majd az ezt követő nagygyűlés órákra megbénította a Vencel tér és környékének forgalmát.
A tüntetők fütyültek, doboltak, kormányellenes jelszavakat kiabáltak, illetve transzparenseket lengettek. Néhány szónok a kormány lemondását is követelte. "Elegünk van ebből a kormányból" - skandálta többször is a tömeg.
"Nemcsak a szakszervezetek, de számos civil szervezet és több jobboldali gazdasági szakértő is arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány által tervezett reformok nem oldják meg a gazdaság és a társadalom problémáit, hanem elmélyítik azokat" - jelentette ki Jaroslav Zavadil, a CMKOS elnöke. Hangsúlyozta: ha a helyzet nem változik, a szakszervezetek további nyomásgyakorló akciókat szerveznek.
A "Nyissátok ki szemeteket" jelszó alatt zajló nagygyűlés szónokai egybehangzóan élesen bírálták a tervezett nyugdíjreformot, az egészségügyi rendszer átalakítását, az adóreformot és a társadalmi segélyek, juttatások megnyirbálását.
Jan Keller szociológus szerint elfogadhatatlan, hogy a cseh kormány tovább emelné a nyugdíjkorhatárt, s az embereket még akár 70 éves korukban is munkavállalásra kényszerítené. "Ez a veszély fenyegeti az ápolónőket, a tűzoltókat, az orvosokat, a mentőket és még néhány szakmát. Ez elfogadhatatlan" - hangsúlyozta Radka Sokolová, a CMKOS alelnöke.
"Az a veszély fenyeget, hogy az ország élete káoszba fullad" - állította Tána Fischerová neves cseh színésznő és polgárjogi aktivista, aki a nagygyűlést vezette.
A szakszervezeti vezetők szerint a Petr Necas vezette hárompárti koalíciós kormány gyenge és korrupt, ezért nem képes megakadályozni a közpénzek szétlopását, elherdálását. Bírálták a jobbközép kormányt azért is, mert szerintük meg sem próbálja keresni a konszenzust és az együttműködést a baloldali ellenzékkel, a szociális partnerekkel, illetve a széles közvéleménnyel. A kormány tevékenysége következtében az életszínvonal csökkenése fenyegeti a lakosságot - állították a szónokok.
Felmérések szerint a kormány népszerűsége folyamatosan csökken. A legutóbbi májusi országos felmérés azt jelezte, hogy ha most lennének választások, akkor a szociáldemokrata-kommunista baloldal alkotmányos többséget, több mint 120 mandátumot szerezne a 200 tagú képviselőházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06