Éppen elértek a városig
Mexikó: lemészárolták a választási bizottságot
Kilenc halottja van egy helyi választási viszálynak a mexikói Oaxaca államban, Santiago Choapan településen - közölték szombaton a mexikói hatóságok.
2011.05.15 08:59MTIA helyi rendőrség a gyilkosságokat - a kilenc áldozatot tőrbe csalták és lelőtték a Santiago Choapanba vezető úton, ahova a választási előkészületek céljából tartottak - az önkormányzati választásokkal hozza összefüggésbe, amelyeket tavaly tartottak itt, de a számos szabálytalanság miatt érvénytelenítettek, s újakat írtak ki.
A Veracruz állam határán fekvő településen két politikai csoport vetélkedik egymással a hatalomért, az egyiket Dámaso Nicolás - az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) volt önkormányzati képviselője - családja irányítja, míg az ellenlábasok vezetője César Mateos, a baloldali Demokratikus Forradalmi Párt (PRD) jelöltje.
Mateos azzal vádolta Nicolást, hogy "kiskirállyá lett, akinek családja mindig is ragaszkodott a hatalomhoz, s most, amikor mások is rész akarnak vállalni benne, ellenállnak, s ezért őket tekintjük felelősnek ezért az erőszakcselekményért".
Kapcsolódó írások:
- Mexikói drogháború - újabb holttesteket találtak mexikói tömegsírokban
- Újabb földrengés Japánban
- Öt lefejezett holttestet találtak a mexikói főváros közelében
- Félszáz embert szabadítottak ki drogkartell fogságából Mexikóban
- Újabb holttesteket találtak Mexikóban
- Mexikóban rendőröket tartóztattak le drogcsempész-kapcsolat miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


