Gyilkolt a Los Zetas
Öt lefejezett holttestet találtak a mexikói főváros közelében
Mexikóváros egyik peremkerületében öt lefejezett holttestet talált a rendőrség, rajtuk olyan jellel, amely valószínűsíti, hogy drogbandák közötti ellenségeskedések áldozatairól van szó.
2011.05.04 10:05MTIAlfredo Castillo, Mexikó szövetségi állam főügyésze szerdán elmondta, hogy a holttestek közül négyre egy gépkocsiban bukkantak rá, míg az ötödikre az autótól nem messze, egy műanyagzsákban.
Bár a mexikói főváros nem sokat érez az országnak elsősorban az északi területeit sújtó drogháborúból, a közelben, Mexikóvárostól nyugatra már nemegyszer előfordultak a kábítószerrel összefüggésbe hozható halálos bűncselekmények.
Közben Mexikó egyik északi államának, Durangónak a fővárosában is emberi maradványokat, összesen hat csontvázat találtak egy gödörben. A szövetségi állam Chihuahuával és Sinaloával együtt alkotja az úgynevezett mexikói aranyháromszöget, és itt bujkál a befolyásos Sinaloa drogkartell vezetője is.
A hatóságok nemrég az északkeleten fekvő Tamaulipas államban tártak fel tömegsírokat, amelyekből összesen 183 holttestet ástak ki, feltehetően a "Los Zetas" nevű kartell áldozatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


