Törvénytelen módon gazdagodtak meg
Őrizetbe vették Mubarak feleségét
A MENA állami hírügynökség jelentette: az egyiptomi hatóságok pénteken elrendelték Hoszni Mubarak volt elnök felesége, Suzanne Mubarak őrizetbe vételét.
2011.05.13 17:24MTIElőző nap a kormány azt közölte, hogy Mubarakot és feleségét azzal a gyanúval kapcsolatban hallgatták ki, hogy törvénytelen eszközökkel jutottak hatalmas vagyonukhoz.
A MENA szerint az ügyészség 15 napra rendelte el a 70 esztendős Mubarak asszony őrizetbe vételét, miközben tovább vizsgálják a vádat. A jelentésből nem derült ki, hol akarják fogva tartani.
A 83 éves volt elnök továbbra is a sarm-es-sejki üdülőváros nemzetközi kórházában van, eddig már többször is kihallgatták, de feleségét csütörtökön idézték meg első alkalommal.
Suzanne Mubarakot az egyik kairói bankban a nevén lévő 20 millió egyiptomi fontról (mintegy 600 millió forint) és egy kairói luxuslakásról kérdezték.
Csütörtökön mindkettőjüket Sarm-es Sejkben hallgatták ki, ahová azt követően vonultak vissza, hogy az elnököt lemondásra kényszerítette a felkelés február 11-én. Az asszony azóta az üdülővárosban lévő 36 millió fontra becsült villájukban lakik.
Egy pénzügyi felügyelő szerv szerint Mubarak és családja nevén számos számla van, helyi és külföldi valutákban, továbbá luxuslakások és paloták, és értékes telkek. Vannak olyan becslések is, hogy vagyonuk több tízmilliárd dollárra rúg. Mubarak tagadja az állításokat.
A volt elnököt ezen kívül felelőssé teszik a felkelés idején történt gyilkosságok miatt is.
Kapcsolódó írások:
- Tömegdemonstrációra szólítottak fel Egyiptomban a vallási villongások után
- Újabb letartóztatások Egyiptomban a vallási villongások nyomán
- Líbia: vízumot kell kérniük a líbiaiaknak Egyiptomba
- Százkilencven embert állítanak katonai bíróság elé Egyiptomban
- Tizenkét év börtönre ítélték a volt egyiptomi belügyminisztert
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06