Nagyon aktív

Rogán Antal nevéhez köthető a legtöbb jelentős törvényjavaslat

Az elmúlt egy évben Rogán Antal fideszes képviselő nyújtotta be a legtöbb nagy jelentőségű törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a kormánypárti politikusok közül.

2011.05.12 10:47MTI

A Policy Agenda heti elemzésében az Országgyűlés egyéves munkáját, és ezen belül is a kormánypárti frakciók képviselőinek aktivitását vizsgálta. A korábbi elemzéseikben már használt, úgynevezett Politikai Hatás Index (PHa-index) segítségével. Mint írták, a PHa-index a jogszabályok társadalmi, gazdasági és költségvetési hatása, politikai kommunikációs jelentősége és a politikai szereplőkkel való konfliktus alapján mutatja be, hogy milyen politikai hatása van egyes törvényeknek. Ezzel mindegyik már elfogadott és a kormánypárti képviselők által beadott törvényjavaslatot értékeltek, és az így kapott PHa-indexeket összesítve megkapták, hogy az egyes képviselők milyen jelentőségű kezdeményezéssel éltek.

Az elemzés alapján a kormánypárti politikusok közül Rogán Antal az első, őt követi Kósa Lajos, Lázár János pedig a harmadik helyen áll. Mint írták, az első két helyezett között kicsi a különbség. Sőt, a kezdeményezések számát tekintve Kósa Lajos volt a legaktívabb a parlamentben a kormánypárti frakción belül, de a társadalmi, gazdasági hatást tekintve a jelentősebb ügyek Rogán Antal nevéhez köthetők - tették hozzá.

Kifejtették: Rogán Antal az önkormányzati választásokat szabályozó törvények egy részéhez, a médiatörvényhez, a költségvetést érintő szabályozásokhoz, a devizahitelesek megsegítését érintő törvényekhez, vagy a nagy vitát kiváltó ágazati válságadókhoz adta a nevét.


Kósa Lajos összesen 18 törvényjavaslat nyújtott be több témakörben. Előterjesztője volt a határon túliak állampolgárságát biztosító törvénynek és a családi pótlék iskoláztatásához kötéséről szóló javaslatnak is. Ezek mellett Rogán Antalhoz hasonlóan ő is kezdeményezte az önkormányzati választási rendszer módosítását is.

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János harmadik lett az egyéves jogalkotói munkában. A Policy Agenda szerint viszont "az általa beadott tizenegy törvényjavaslat között, több komoly politikai vihart kiváltó javaslat is volt".

Példaként kiemelték az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítása, a két alkalommal is beadott és elfogadott 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt, valamint a Rogán Antallal közösen kezdeményezett ágazati különadókról szóló törvényt.

Hangsúlyozták továbbá, hogy Lázár János kezdeményezője volt "az utóbbi hetek egyik legnagyobb jelentőségű törvényének" is, amely a nemdohányzók jogainak védelmében született. A Policy Agenda elemzése szerint a kisebb kormánypárt, a KDNP "halványabb teljesítményt" mutatott az Országgyűlési munka elmúlt egy évében.

A PHa-indexeket összesítő listán az első húszban mindössze négy keresztény-demokrata képviselő van. Közülük Harrach Péter frakcióvezető a 25. lett, mivel összesen három elfogadott törvényjavaslathoz adta a nevét. A legaktívabb KDNP-s képviselő Vejkey Imre volt, aki olyan jelentős ügyekben vállalta az előterjesztői szerepet, mint az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, vagy a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslat második verziója - írta a Policy Agenda közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.