Több száz idézetet lopott el
Hivatalos egyetemi állásfoglalás: Guttenberg szándékosan csalt
A bayreuthi egyetem szerdán hivatalos állásfoglalásában megerősítette, hogy a március elején posztjáról lemondani kényszerült német védelmi miniszter szándékosan használt idegen forrásmunkákat doktori disszertációjához, illetve szándékosan csapta be a disszertációt elbíráló egyetemi bizottságot.
2011.05.11 14:08MTIA tekintélyes egyetem a német politika korábbi "ifjú titánjának" tartott és Angela Merkel kancellár lehetséges utódaként emlegetett 39 éves Karl-Theodor zu Guttenberg fejére olvasta azt is, hogy szinte elképzelhetetlen méretű csalást hajtott végre, azaz több száz idézetet emelt át idegen forrásmunkákból anélkül, hogy mindezt lábjegyzetben, illetve a forrásmunkák között feltüntette volna.
Az egyetem illetékes bizottsága úgy értékelte, hogy a volt miniszter mindezzel súlyosan megsértette a követendő tudományos gyakorlat normáit.
A bayreuthi egyetem - amely 2007-ben vette át, és summa cum laude minősítéssel értékelte Guttenberg disszertációját - a botrány napvilágra kerülése nyomán még februárban megfosztotta őt doktori címétől.
A bizottság hangoztatta, hogy nem egyfajta Guttenberg-törvényszékként ülésezett. A testület elnöke, Stephan Rixen professzor szerint azonban semmit nem kívántak eltussolni, különös tekintettel arra, hogy a doktori disszertáció valamennyi fejezetére a plágium nyomta rá bélyegét. Az ügyből a bizottság a jövőre nézve levonta a következtetéseket, és úgy határozott, hogy a doktori cím megszerzéséhez vezető eljárást szigorítja és egységesíti.
Guttenberg mindvégig cáfolta, hogy az idegen forrásmunkákból előre kitervelt szándékkal idézett. Az egyetemi állásfoglaláshoz időzített nyilatkozatában a korábbi miniszter minderről ezúttal sem beszélt, vioszont azzal érvelt, hogy a "hibát" a szakmai és politikai túlterheltsége okozta.
A Die Welt című napilap szerdán megerősítette azt az információt, amely szerint a sok "áldozat" egyike a szerzői jog megsértése címén pert indít Guttenberg ellen. Amennyiben erre ténylegesen sor kerül, a korábbi minisztert akár három évi börtönre is ítélhetik. Jogi szakértők azonban a pénzbüntetést valószínűbbnek tartják.
Guttenberg korábban nem zárta ki, hogy a plágiumbotrány ellenére egy idő múlva visszatér a politikába. Pártja, a CSU főtitkára, Thomas Goppel szerdai nyilatkozatban viszont úgy vélte, hogy ez a történtek nyomán meglehetősen nehéz lesz. Egy szerdai villámfelmérés szerint a németek csaknem 70 százaléka egyáltalán nem bánná, ha a volt miniszter mégis csak visszatérne a politikába.
Közben Németországban terjed a "plágiumjárvány". A Guttenberg-ügyben született bayreuthi állásfoglalással egy időben erősítette meg több forrás is, hogy hasonló sors vár a szabad demokrata FDP egyik jövőbeni vezetőjének tartott Silvana Koch-Merinre, aki ráadásul az Európai Parlament egyik alelnöke. Koch-Merin ügyében a heidelbergi egyetem indított vizsgálatot azzal az alapos gyanúval, hogy doktori disszertációjának írásakor Guttenberghez hasonlóan plágiumot követett el. A képviselőnő egyelőre nem nyilatkozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06