Csalást követett el
Guttenberg szándékosan koppintott disszertációja írásakor
A bayreuthi egyetem bejelentette: szándékosan másolta idegen forrásmunkákból doktori disszertációja több részét a német kormány volt védelmi minisztere.
2011.05.06 16:23MTIA doktori dolgozatot 2007-ben befogadó felsőoktatási intézmény önellenőrzési bizottsága kimondta: Karl-Theodor zu Guttenberg durván megsértette a tudományos gyakorlatra vonatkozó előírásokat, és szándékos csalást követett el.
A bizottság 40 oldalas jelentése, amelyet hivatalosan május 11-én fognak a sajtó elé tárni, rámutat: a disszertációban találhatók olyan részek, amelyek plágiumnak minősítendők. Különösen szembetűnő ez a körülmény a Bundestag tudományos szolgálata által készített dolgozatok esetében. (Ezeket a német parlament képviselői kizárólag mandátumuk gyakorlásával összefüggő tevékenységhez használhatják fel; egy disszertáció nyilvánvalóan nem minősül a képviselői tevékenység részének.)
A 39 éves Guttenberg március elsején mondott le a védelmi tárca vezetéséről, miután helyzete a plágiumgyanút alátámasztó, sűrűsödő bizonyítékok nyomán tarthatatlanná vált. Előtte heteken át tagadta, hogy "koppintott" volna, illetve hogy szándékosan nem tüntette fel a doktori dolgozatában idézett tudományos munkákat a forrásművek jegyzékében.
Az önellenőrzési bizottság nem tartja felelősnek a disszertációt gondozó doktori konzulenst, Peter Häberlét. Mindazonáltal hangsúlyozza, hogy Guttenberg disszertációjának minősítése (summa cum laude) "részletesebb indoklást igényelt volna". Nem világos ugyanis, melyek azok a "kiemelkedő jelentőségű tézisek, illetve különleges eredmények", amelyeknek alapján a bíráló bizottság - Häberle indítványára - kitűnőre minősítette Guttenberg dolgozatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06