Nemsokára beindítják
Iránban befejeződött a busheri atomerőmű reaktorának feltöltése
A helyi sajtó közölte: befejeződött az iráni Busherben lévő atomerőmű feltöltése nukleáris fűtőanyaggal, a reaktort hamarosan beindítják.
2011.05.10 12:47MTIAz első, Oroszország által épített, iráni nukleáris erőművet 2010 augusztusában avatták fel és idén januárban már áramot kellett volna termelnie. A különböző műszaki problémák azonban késedelmet okoztak. A hatóságok szerint ez év februárjában a fűtőanyagot is tisztítani kellett.
A Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat korábbi közleménye szerint a fűtőelemek eltávolítása "elővigyázatossági intézkedés volt, amely azért vált szükségessé, mert a hűtőrendszer egyik szivattyújában fémrészecskéket találtak, s félő volt, hogy ezek bejutnak a reaktorba." A fémrészek a szerelés során elkövetett hibák miatt kerülhettek a berendezésbe.
Az Iran daily című angol nyelvű helyi lap most azt írta, hogy már az utolsó próbákat végzik és a létesítmény két hónap múlva áramot termel.
A Fars iráni hírügynökség hétfőn idézte Golám-Ali Miglinedzsádot, a busheri erőművet felügyelő parlamenti bizottság tagját, aki arról számolt be, hogy most a végső üzemeltetési próbák folynak, miután a reaktorból kiemelték és megtisztították a fűtőanyagot, majd az elemeket visszahelyezték.
A busehri atomerőmű első reaktorblokkja a nyugati és az orosz technika keveréke. A Siemens német vállalat mérnökei a sah megbízásából 1974-ben kezdték meg az atomerőmű építését. 1995-ben Irán az orosz Atomsztrojexport vállalatot bízta meg a létesítmény befejezésével, egymilliárd dollár értékben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


