Kormányzati épületeket támadtak
Befejeződtek a harcok a dél-afganisztáni Kandahárban
Befejeződtek a harcok vasárnap estére a dél-afganisztáni Kandahár városban, ahol a kormányellenes tálib lázadók páncéltörő gránátokkal és öngyilkos robbantásos merényletekkel összehangolt támadásokat intéztek kormányzati épületek ellen.
2011.05.09 07:40Révuti NorbertAz afgán biztonsági erők napnyugtára végeztek azzal a néhány tálibbal is, akik a Kandahar nevű szállodában barikádozták el magukat. Az utolsó két lázadó egyikét lelőtték, a másik pedig felrobbantotta magát.
A tálibok még szombaton indították el az összehangolt támadássorozatot. Állításuk szerint több mint száz harcosuk vett részt a műveletben, de a NATO csak 40-60-ra becsüli számukat. A két napig tartó összecsapásokban huszonöt tálib vesztette életét, hetet pedig elfogtak. Az afgán biztonsági erők két embert veszítettek, de két civil is meghalt, a 46 sebesült közül pedig 22 polgári személy, 24 pedig rendfenntartó.
A tartományi kormányzó elmondta, hogy a tálibok szombaton összesen tíz robbantást követtek el: hatot öngyilkos merénylők hajtottak végre, valamint felrobbantottak négy, gépkocsiba rejtett pokolgépet. Vasárnap további nyolc, robbanóanyaggal töltött járművet találtak és semlegesítettek a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) katonái.
A lázadók többek között a tartományi kormányzó hivatala, a polgármesteri hivatal és egy rendőrőrs ellen indítottak támadást.
A tálibok közölték, hogy a támadás tavaszi hadjáratuk része, régóta tervezték, s nincs köze ahhoz, hogy hétfőre virradóra egy amerikai kommandó a szomszédos Pakisztánban megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat alapító-vezetőjét. Hamid Karzai afgán elnök viszont ennek ellenkezőjét állította, a vallási fanatikus muzulmán tálibok bin Laden halála miatti bosszújának minősítette a támadást.
David Petraeus tábornok, a nemzetközi erők afganisztáni főparancsnoka közölte: számítottak arra, hogy a lázadók megpróbálnak látványos támadásokat végrehajtani. Véleménye szerint Kandahárban az afgán erők "nyugodtan és hozzáértéssel" kezelték a helyzetet. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy bár jelentős területeket foglaltak vissza a táliboktól, és meggyengítették képességeiket merényletek megszervezésére és végrehajtására, az eredmények "törékenyek és visszafordíthatóak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


