A múlt héten pénteken 17 tüntetőt öltek meg
Szíria: harckocsik és páncélozott járművek fogták körül ar-Rasztant
Szemtanúk és emberjogi aktivisták közölték: mintegy száz harckocsi és páncélozott csapatszállító jármű sorakozott fel szerdán a Szíria középső részén fekvő ar-Rasztan város északi határánál.
2011.05.04 19:53MTIEnnek előzményeként a Homsztól mintegy 20 kilométerre északra fekvő ar-Rasztan lakosai elutasították a kormányzó Baasz párt azon követelését, hogy adjanak ki több száz embert, cserében pedig nem vonulnak be a katonai járművek a városba.
Helyi lakosok beszámolója szerint a múlt héten pénteken 17 tüntetőt öltek meg ar-Rasztanban. Tiltakozásának jeléül emiatt kilépett a Baasz pártból mintegy ötven tag.
Egy szíriai emberi jogvédő csoport kedden közölte, hogy több száz szíriai ellen emeltek vádat "az állam tekintélyének befeketítése" miatt, s ezért akár három év szabadságvesztés is kiszabható. Az országban folytatódnak a tömeges őrizetbe vételek, s az Insa emberjogi csoport már 2834 fogolyról tud biztosan.
Szíriában hét hete kezdődtek el a tüntetések. Az elégedetlenkedők előbb csak nagyobb szabadságot és a korrupció letörését követelték, de miután a biztonsági erők kíméletlen erőszakkal válaszoltak, a demonstrálók már a síita alavita kisebbséghez tartozó Bassár el-Aszad elnök távozását követelik. Március 18. óta legalább 560 polgári személyt öltek meg a biztonsági erők. Az Amnesty International nevű nemzetközi emberjogi szervezet tüntetőktől úgy értesült, hogy bottal és sodronykötéllel verték, kíméletlen körülmények között tartották fogva őket.
Deraához hasonlóan ar-Rasztan városban is jelentős rendszerellenes tüntetések folynak. Néhány héttel ezelőtt a helyi lakosok ledöntötték a néhai Háfez Asszad elnöknek - a jelenlegi államfő apjának - a szobrát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


