Miszrátát bombázta a NATO
Líbia: eltemették Kadhafi fiát
Beszüntették a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hűséges erők Miszráta város kikötőjének ágyúzását hétfőn, miután a NATO légiereje csapásokat mért a város környékére, a kikötő azonban továbbra is zárva van - közölte a kormányellenes lázadók szóvivője.
2011.05.02 20:37MTIA Reda néven bemutatkozó szóvivő elmondta, hogy a NATO légiereje helyi - és közép-európai - idő szerint dél körül lendült támadásba, ezt követően a Kadhafi-erők abbahagyták az ágyúzást. Kadhafi csapatai reggel délnyugat felől, harckocsik bevetésével indítottak támadást, és megpróbáltak behatolni a városba.
A történtek rávilágítottak arra, hogy a lázadó mozgalom mennyire rászorul a Nyugat katonai támogatására. Az elmúlt két hónapban több százan haltak meg a miszrátai harcokban.
A lázadók egy hete kiszorították a városközpontból a Kadhafi-erőket, amelyek válaszul a külvárosokat, illetve az ország további, ellenzéki kézen lévő területeivel létfontosságú tengeri összeköttetést biztosító kikötőt lövik. A lázadók között hétfőn olyan híresztelések terjedtek el, hogy a kormányerők vegyi fegyver bevetésére készülnek, katonáik között pedig már gázálarcokat osztogatnak, ám ezeket független forrásból nem lehetett ellenőrizni.
Közben Tripoliban eltemették Kadhafi egyik fiát, Szeif el-Arabot és a líbiai vezető három unokáját, akik a hét végén a Kadhafi-fiú házára mért NATO-csapásban vesztették életüket.
Szeif el-Arab és testvérei gyermekeinek temetésén mintegy kétezer ember jelent meg, akik zászlókat és Kadhafi-fényképeket lengettek. A résztvevők ökleiket rázták a levegőbe és Kadhafit támogató jelszavakat skandáltak. Kadhafi nem jelent meg a temetésen, legismertebb fia, Szeif al-Iszlám viszont igen, sötét törzsi öltözékbe burkolózva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


