A katonai helyzet javulását várják
Líbia: A Le Monde szerint Sarkozy és Cameron Bengáziba készül
A francia elnöki hivatalra hivatkozva péntek délután megjelent számában a Le Monde azt írta: Nicolas Sarkozy francia államfő és David Cameron brit miniszterelnök feltehetően együtt látogat el a közeljövőben a líbiai felkelők székhelyének számító Bengáziba.
2011.04.22 14:24MTIA mértékadó francia újság szerint az Elysée-palota - amely állandó kapcsolatban áll a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellenzékét tömörítő Átmeneti Nemzeti Tanáccsal (ÁNT) - a megfelelő pillanatot, a katonai helyzet javulását várja a pontos időpont megjelöléséhez.
Sarkozy szerdán fogadta hivatalában Musztafa Abdel-Dzsalílt, az ÁNT vezetőjét, aki a megbeszélés után azt közölte, hogy meghívta a francia elnököt Bengáziba. Az Elysée a lap szerint azt tervezi, hogy Sarkozy brit kollégájával együtt utazik a felkelőkhöz, hogy így érzékeltessék: francia-brit vezetés áll a Líbiában katonai beavatkozást kezdeményező nemzetközi koalíció élén.
Kapcsolódó írások:
- Líbia: Oroszország kész közvetíteni a helyzet rendezésében
- Líbia: a lázadók elfoglalták az egyik legfőbb tunéziai-líbiai határátkelőt
- Líbia: a miszrátai harcokban meghalt két nyugati fotóriporter
- Líbia: a NATO arra kérte a lakosságot, hogy a Kadhafihoz hű erőktől távol legyenek
- Líbia: Washington 25 millió dollár támogatást nyújt a felkelőknek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


