Több tudósító is életét vesztette a harcok alatt
Líbia: a miszrátai harcokban meghalt két nyugati fotóriporter
Munkatársaik közölték: meghalt két nyugati fotóriporter szerdán a líbiai Miszrátában, ahol az ostromló kormányerők és a felkelők közötti ádáz harcokról tudósítottak.
2011.04.21 10:50MTIEgyikük a nagy-britanniai születésű Tim Hetherington, aki az Afganisztánban harcoló amerikai katonákról készült, Restrepo című dokumentumfilm társrendezője volt. Haláláról egyesült államokbeli sajtóügynöke, Johanna Ramos Boyer számolt be.
A Restrepót az idén Oscar-díjra jelölték. Afganisztáni amerikai katonákról készült az a képsorozata is, amelyért négy évvel ezelőtt World Press Photo-díjat kapott.
A hírügynökségek szerdán még csak olyan információt kaptak, miszerint Miszrátában életét vesztette egy újságíró, egy súlyosan, kettő pedig könnyebben megsebesült egy aknagránát becsapódásában.
Már akkor nyilvánosságra hozták, hogy az egyik áldozat a számos elismeréssel - köztük Robert Capa Aranyéremmel kitüntetett - amerikai Chris Hondros volt, aki a Getty fotóügynökségnek dolgozott. Azóta bizonyossá vált mindkettejük halála.
Hetherington családjának közleménye szerint a neves fotóriporter és rendező életét egy rakétagránát oltotta ki.
A repeszektől megsebesült két további nyugati fotóriporter is: a brit Guy Martin, aki a Panos fotóügynökségnek dolgozott, és az amerikai Michael Christopher Brown.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


