A politikai párbeszéd kialakítását sürgette
Ban Ki Mun: Líbiában az ENSZ legfőbb célja a harcok beszüntetése
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a líbiai harcok beszüntetését és a politikai párbeszéd kialakítását sürgette csütörtökön Moszkvában.
2011.04.21 17:49MTI"Az ENSZ első számú célja jelenleg a hatékony tűzszünet, hogy a humanitárius segélyek eljuthassanak a rászorulókhoz, azután pedig politikai párbeszédet szeretnénk látni. Már többször mondtam, hogy az öldöklésnek feltétlenül véget kell vetni Líbiában" - mondta a világszervezet főtitkára újságírók előtt.
Ban Ki Mun csütörtökön érkezett Moszkvába, ahol pénteken találkozik Dmitrij Medvegyev orosz államfővel. Kérdésre válaszolva még elmondta: ezúttal nem szándékozik kérni Moszkva támogatását újbóli jelöléséhez.
Ezzel egyidejűleg a Kremlben egy forrás az Interfax hírügynökségnek Ban Ki Mun és Medvegyev küszöbönálló találkozója kapcsán nyilatkozva elmondta: Líbia további fejlődési útját maguknak a líbiaiaknak kell megválasztani, és az ENSZ BT vonatkozó határozatait teljesíteni kell, de túllépésük nem fogadható el.
Az illető hozzátette, hogy ezt az álláspontot osztják a BRICS államok - Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika. A pénteki találkozóról a forrás elmondta: a középpontban a nemzetközi biztonság kérdései állnak majd, amelyek most különös jelentőségre tettek szert a közel-keleti és az észak- és nyugat-afrikai, így a líbiai és elefántcsontparti események kapcsán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


