Csaknem 200 fogoly részesült kegyelemben
Politikai foglyokat engedtek szabadon Marokkóban
Csaknem 190 foglyot, közöttük iszlamistákat és nyugat-szaharaiakat részesített kegyelemben VI. Mohamed marokkói király, hogy lecsillapítsa a politikai reformokat követelő fiatalokat.
2011.04.15 11:00MTIFrancia nyelvű marokkói lapok pénteki beszámolói szerint a kegyelemben részesültek között van hat mérsékeltnek mondott iszlamista, így egy feloszlatott párt, az al-Badíl al-Hadari vezetője, Musztafa Muataszim. Mindannyiukat egy belga-marokkói férfi ügyével összefüggésben ítélték el tavaly. Abdel-Káder Bellirádzsot azzal vádolták, hogy szélsőséges hálózatot vezet.
Olyan prédikátor - Mohamed Fizázi - is szerepel a szabadultak között, akit 8 évvel ezelőtt 30 év börtönre ítéltek azzal a váddal, hogy ő uszította azt a 12 öngyilkos robbantót, akik előző évben Casablancában 33 embert öltek meg.
Egy casablancai bíróság szintén ideiglenesen szabadon engedett három nyugat-szaharai aktivistát is, akiket 2009-ben tartóztattak le, és az ország "belső biztonságának veszélyeztetésével" vádolnak.
Az érintetteknek alig több mint fele, 96 ember szabadul azonnal, a többieknek, jobbára köztörvényes elítélteknek a fogva tartását számottevően csökkentik - közölte az észak-afrikai arab ország igazságügy-minisztériumának egy illetékese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


